Hirdetés

A veszprémi Fidesz is a rabszolgatörvény mellé állt

A veszprémi Fidesz is a rabszolgatörvény mellé állt

2019. január 31. - 14:15

 

Nem nagy meglepetésre a veszprémi fideszes többség leszavazta a közgyűlésben azt az ellenzéki javaslatot, amelynek értelmében kérték volna az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőit, hogy ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt. A kormánypártiak szerint Veszprémre értelmezhetetlen a javaslat, és nem szimpátia alapján, hanem gyakorlatiasan gondolkodva hozták meg elutasító döntésüket.

Szakszervezeti és civil aktivisták flashmobbal várták az ülésre érkező képviselőket. Fotó: a szerző

Hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, a veszprémi ellenzéki képviselők közösen fogalmazták meg és nyújtották be javaslatukat.

Az indítvánnyal egyetértő, korábban már több tiltakozó megmozdulást rendező szakszervezetek és civilek flashmobbal készültek a csütörtöki közgyűlésre. A városháza előtt reggel tizenöt fős kórussal és hangosítással várták az ülésre érkező képviselőket, többek között a Hazám, hazámmal inspirálva a városatyákat a döntés előtt.

Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezető, kiegészítve a javaslatukat, elmondta, nem megtiltani akarják a törvény alkalmazását, csak kérnék erre a cégvezetőket (erre a kiegészítésre azért volt szükség, mert a kormányhivatalok vizsgálatot kezdeményeztek több városban, arra hivatkozva, hogy jogellenes fogadták el a rabszolgatörvény nem alkalmazásáról szóló döntéseket).

Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője hozzátette, olyan város víziója kell hogy a szemük előtt lebegjen, ahol jó élni és jó dolgozni, ezt a célt szolgálja a kezdeményezésük. Forgóné Kelemen Judit, a Jobbikból nemrég kilépett, független önkormányzati képviselő hozzátette, legyen emberbarát város Veszprém.


Guzslován Gábor

Guzslován Gábor, a Vasas Szakszervezet képviselője is szót kért és kapott a döntés előtt. Mint fogalmazott, nem irigyli a képviselőket, hiszen mérlegelniük kell, hogy a frakciófegyelmet vagy a kisemberek érdekét tartják-e fontosabbnak. Emlékeztetett, ez a törvény az önkéntesség látszata mögé bújva tovább fokozza a munkavállalók kiszolgáltatottságát, és ennek gátat kell szabni, a gyengébbek kihasználása ugyanis sem nem szociális, sem nem keresztényi.

Hegedűs Barbara, a Fidesz-frakció vezetője hozzászólásában felolvasta a házi feladatát, amelyben politikai színjátéknak nevezte az indítványt. Úgy vélte, ha valóban a munkavállalók érdekét vették volna figyelembe, akkor korábban nem lettek volna olyan ellenzéki képviselők, akik a vasárnapi boltzár ellen szólaltak fel. Szerinte kiálltak amellett, hogy szűnjön meg a vasárnapi pihenőnap és „vasárnap kötelezően dolgozniuk kelljen” (kötelezőségről persze akkor szó sem volt, meg a vasárnapi pihenőnap sem szűnt meg, de nem érdemes elvakult Fidesz-hívőket a részletekkel összezavarni). A törvény önkéntes, és munkaerőhiány van, így a munkaadók megbecsülik a munkavállalót, nem pedig kihasználják – állította Hegedűs Barbara.

Porga Gyula polgármester szerint a közgyűlésnek nem feladata bármilyen, parlament által hozott jogszabályt véleményezni, így a mostani döntésük sem minősítés. Országos akciónak nevezte, hogy több városban is beterjesztettek hasonló javaslatot az ellenzékiek, de ő inkább a „földre szállt”. Elmondta, öt önkormányzati cég van Veszprémben, kettőben kollektív szerződéssel dolgoznak, egy helyen kötetlen munkaidőben, egyedi megállapodásokkal. A másik két cégben pedig összesen tizenhárman dolgoznak. Ezért szerinte értelmezhetetlen a javaslat, így nem támogatták. „Moralizálni” is akart egy kicsit, mint mondta, nem szeretné, ha bárki munkáltatói, irányítási jogokat magához vonna, a napi működésbe bármilyen módon beleszólna. Hartmann Ferenc szerint viszont ha már moralizálunk, akkor ez a kérést megfogalmazó javaslat gond nélkül elfogadható.

A testület végül 12 fideszes nem és öt ellenzéki igen vokssal leszavazta a javaslatot.

 


 
Hirdetés

Friss hozzászólások