Hirdetés

Vélemény – Mesék az álruhás Mátyás királyról 

Vélemény – Mesék az álruhás Mátyás királyról 

2020. április 20. - 11:01

 

A történelem mindig megismétli önmagát, mert az emberi emlékezet maximum 20 évig tart, utána kollektívan megnyomjuk a Delete gombot, s kezdődik minden elölről.

Kisdobosok 1976-ban. Forrás: Fortepan/Adományozó

Hirdetés

Nagy izgalommal vettem a kezembe annak idején a megyei lapot, hogy elolvashassam a vezető bácsi iskolánkban tett látogatásáról szóló híreket. Azzal számoltak be a vizitről, hogy Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke meglepetés látogatást tett a város egyik kiváló általános iskolájában. Nem értettem akkor, hogy miért volt ez a látogatás meglepetés. Kérdeztem is anyát, ő csak azt mondta, hogy ezt én nem érthetem. Merthogy mi, mint a kiválasztott osztály, nagyon is készültünk az elvtárs látogatására. Már két hete gyakoroltunk arra az órára, amire majd be fog toppanni. Először is áthelyeztek minket arra a két hétre a forfa épületből a főépületbe, ami akkor nagy szó volt, hiszen a kis alsósoknak az maga volt a szentély. Aztán a tanító néni új ülésrendet csinált. Az első sorokba kerültünk mind, akik szoktunk jelentkezni. A tanító néni viszont most új játékot talált ki. Előre elmondta, hogy mit fog kérdezni. És azt, hogy csak Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, de nem valahány név a naptárba', válaszolhat majd, és a sorrendet is megbeszéltük. Aztán eljött a nagy nap. Meglepetésből épp mindannyian kisdobos-egyenruhát viseltünk. Akinek hiányzott a sípja, az kapott kölcsön a raktárból (de azért később megdorgálták, és nem kapott abban az évben könyvjutalmat). Minden lement úgy, ahogy a tanító néni eltervezte, és a bácsi szerint minden nagyon jó volt, és ahogy egy másik bácsi mondta, mindennel meg volt elégedve.

Tegnap egy másik bácsiról azt írták, hogy meglepetés látogatást tett a megye egyik élkórházában. Akkora meglepetés volt, hogy a fotók szerint a vezetőség minden tagja, valamint a megyei párttitkár épp jelen volt ezen a napsugaras tavaszi vasárnapon, s nem a családjukkal voltak. Csak azt nem értettem, hogy miért nem voltak olyanok a képen, akik az aktív ellátással közelről is foglalkoznak. Mondjuk egy doktor bácsi. A bácsikon, néniken most nem kisdobosruha volt, hanem valami nejlonköpeny, ami hasonlított a mi egykori iskolaköpenyünkre. Érdekes módon a nyakkendőjüket egészen az orruk aljáig húzták. Csak azon a bizonyos elvtárs bácsin nem volt többnyire semmi álruha. Ő, mint a nép egyszerű gyermeke, a 133 bátor elvtárs egyike, dacolt minden látható és láthatatlan ellenséggel.

A bácsi aztán nagyon szépen beszélt. Szép számokat és dátumokat mondott. Igazi varázsló ő. Megmutatta, hogyan lett 6-ból 86, bár arról nem beszélt, hogy lesz-e elég bácsi és néni, aki majd megbirkózik a nagy számok adta kihívásokkal. De hát ahogy annak idején anya is mondta, ezt én nem érthetem. Nem is értem. Inkább belefeledkezem a Konok Péter-könyvbe, amit épp olvasok. Most pont ezt írja: „A sajtószabadság megléte nem hír. A sajtószabadság híresztelése nem sajtószabadság. Sündisznóval segget nem törlünk.”

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 
Hirdetés

Friss hozzászólások