Hirdetés

Orbán: februárig maradnak a korlátozások

Orbán: februárig maradnak a korlátozások

2021. január 08. - 09:11
0 komment

 

Orbán Viktor szokásos reggeli "rádióinterjújában" a Kossuth Rádión ismét szólt hozzánk.

Facebook fotó

Hirdetés

Orbán Viktor ma is válaszolt az előre megírt kérdésekre a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Elmondta, hogy ő is befogja oltatni magát, amint sor kerül rá. Eddig összesen 42 ezer embert oltottak be koronavírus ellen, mind egészségügyi dolgozók.

Az operatív törzs javaslatát elfogadta a miniszterelnök azt mondta, hogy február elsejéig maradnak a korlátozások, az középiskolában is marad a digitális menetrend.

Újra kijelentette, hogy a győzelem már csak karnyújtásnyira van (a kar hosszát azt most sem részletezte), tárgyal a magyar kormány izraeliekkel, kínaiakkal és az oroszokkal is, természetesen a lassúságért Brüsszel és nem a karmelita kolostor lakója a felelős.

A miniszterelnök úr nem fárasztotta magát azzal, hogy kommentálja a GKI Gazdaságkutató megállapítását, amely szerint az összes válság miatt elvesztett munkahelyet meg lehetett volna menteni, ehelyett arról delirált, hogy Magyarországon veszítették el a legkevesebben a munkahelyeket.

Nem csak a koronavírusról értekezett Orbán Viktor, hanem a washingtoni események is megihlették, szerinte ugyanazt láthattuk Amerika fővárosában, mint láthattuk 2018 decemberében a Parlamentnél. (Azért Freud szellemét is megidézte a beszélgetés alatt, mert először 2018 helyett 2006-ot mondott, és az újságíró maga javította ki!)

A Telex.hu összefoglalója alapján


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások