Hirdetés

Orbán: 19 500 forintnál nem lehet drágább egy koronavírusteszt

Orbán: 19 500 forintnál nem lehet drágább egy koronavírusteszt

2020. szeptember 16. - 17:30
0 komment

 

A járványügyi szakemberek úgy vélik, december-január tájékán éri el csúcspontját a koronavírus-járvány második hulláma – erről beszélt a kormány szerdai ülését követően Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. 

Hirdetés

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „az első hullámban csatát nyertünk, szembe kell nézni a második hullámmal, felkészültebben és tapasztaltabban”.

„Van egy haditervünk, hogy hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket, és mindeközben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét” – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint az egészségügyet felkészítették, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek, és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok és ápolók megfelelő számban rendelkezésre állnak, sőt, ha kell, a ma több mint 10 ezer ágyat 2-3-szorosára tudják növelni. Egy vezénylési terv alapján pedig orvosokat és ápolókat is tudnak küldeni a megfelelő helyre.

A miniszterelnök a kormány döntéseiről is beszámolt:

– miután a vírust külföldről hurcolták be, fenntartják a beutazási korlátozásokat
– kötelező lesz a maszk a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, illetve ügyfélfogadási irodákban is
– október elsejétől testhőmérséklet-mérés után lehet belépni a diákoknak és tanároknak az iskolákba, rajtuk kívül mások nem is mehetnek be az intézményekbe
– fennmarad a teljes körű látogatási tilalom az egészségügyi, illetve szociális intézményekben
– a koronavírustesztek hatósági ára nem lehet több, mint 19 500 forint
– a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni

Ezeken felül a kormányfő utasította a rendőrséget is, hogy szigorúan tartassa be a szabályokat, és ha kell, büntesse azokat, akik nem tartják be azokat.

„Egyszer már sikerült, most másodszor is sikerülni fog. Vigyázzunk egymásra!” – fejezte be beszédét Orbán Viktor.

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások