Hirdetés

Nyomozást rendelt el az ügyészség a megfigyelési ügyben

Nyomozást rendelt el az ügyészség a megfigyelési ügyben

2021. július 22. - 18:37
0 komment

 

Az ügyészség rövid közleményben tudatta a vizsgálat megkezdését.

unsplash.com

Hirdetés

"A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több feljelentés nyomán jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az un. Pegasus ügyben. A nyomozás feladata a tényállás, és annak megállapítása, hogy történt-e, és ha igen, milyen bűncselekmény" - tette közzé rövid közleményében az ügyészség.

A kormány az elmúlt napokban ellentmondásosan nyilatkozott az ügyről. Bár a Direkt36 tényfeltáró írása azt írta, hogy az igazságügyi miniszter személyesen dönt a megfigyeltekről, és ezeknek a száma évről évre nő, Varga Judit azt nyilatkozta, hogy ez nem az ő, hanem államtitkára, Völner János hatáskore, végül pedig mindenért Pintér Sándor felelős. A belügyminiszter erre nem reagált, de azt elmondta, hogy készséggel beszámol a Pegasus-üggyel kapcsolatos tudnivalókról a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén.  " A BM a jelenleg rendelkezésére álló adatok alapján egy – eddig ismeretlen szervezet által – nemzetközileg gerjesztett botrányt feltételez, amelynek középpontjában nem Magyarország titkosszolgálatai állnak" - nyilatkozta a belügyminiszter.

Szijjártó Péter a BBC-nek nem volt hajlandó sem igent, sem nemet mondani arra a kérdésre, hogy használta-e a kormány a Pegasus nevű kémprogramot. Gulyás Gergely viszont nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy "egy hisztériáról van szó".

Via Telex


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások