Hirdetés

Navalnijt kiengedték a kórházból

Navalnijt kiengedték a kórházból

2020. szeptember 23. - 13:26
0 komment

 

Szerdán kiengedték a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akit súlyos mérgezés gyanújával szállítottak Németországba augusztus 22-én, írja az MTI.

Forrás: wikipédia

Hirdetés

Alekszej Navalnij állapota orvosai szerint kellően javult ahhoz, hogy járóbeteg-ellátásban folytassák kezelését. Összesen 32 napot töltött a Charité kórházban, ebből 24-et az intenzív osztályon. Az orvosok szerint jelenlegi állapota és egészsége javulásának üteme a teljes felépülés reményével kecsegtet, de egyelőre lehetetlen felmérni az esetleges hosszú távú károkat.

Navalnij nemrég még nem ismerte meg az ismerőseit, beszélni alig tudott, járni pedig egyáltalán nem. Bár állapota azóta javult, elmondta: továbbra is gyengének érzi magát, és a legalapvetőbb mozdulatok is nehézséget okoztak neki.

Navalnij augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk–Moszkva repülőjáraton. (Azóta inkább úgy tűnik, nem a reptéren, hanem szibériai hotelszobájában mérgezhették meg.) A repülőgép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt a helyi kórházban vették kezelésbe. Augusztus 22-én családja kérésére Berlinbe szállították.

A 44 éves Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői azt állapították meg, hogy az egykori Szovjetunióban kifejlesztett Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. Ezt egy francia és egy svéd laboratóriumi vizsgálat is megerősítette. A német és az amerikai kormány részéről is nyíltan beszéltek arról, hogy az orosz titkosszolgálat műve lehet a merénylet, orosz részről ezt egyértelműen tagadják. Oroszországban egyelőre nyomozást sem indítottak.

Navalnij hétfőn felszólította Oroszországot, hogy adja át neki azokat a ruhákat, amelyeket akkor viselt, amikor rosszul lett, mert fontos bizonyítékok lehetnek a mérgezés ügyében. A politikustól Németországba szállítása előtt vették el ruháit.

A Le Monde információi szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt Emmanuel Macronnak, hogy Navalnij önmagát mérgezhette meg. Macron ezt a változatot nem fogadta el, Navalnij is gúnyosan fogadta. 

via 444.hu

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


     

    Új hozzászólás

    Plain text

    • A HTML jelölők használata nem megengedett.
    • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
    • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
    Hirdetés

    Friss hozzászólások