Hirdetés

Mindannyiunk szabadságáért tüntetnek a színművészetisek

Mindannyiunk szabadságáért tüntetnek a színművészetisek

2020. október 23. - 16:59
0 komment

 

A szabadságról, a bátorságról, a közös kiállás erejéről tartanak megemlékezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói ma. A Műegyetem rakpartról indultak el az Urániáig, ezzel emlékezve arra, „mi mindent lehet elérni, ha együtt cselekszünk.” Az eseményhez több egyetem hallgatói és más szervezetek is csatlakoztak.

Hirdetés

Délután négy órakor már több ezren voltak a Műegyetemnél, de még folyamatosan érkeztek az emberek. Veszprémből is több ellenzéki aktivista utazott Budapestre a demonstrációra. A kormány legújabb rendelete értelmében a tüntetésen részt vevők számára kötelező a maszkviselés; a helyszínen tartózkodó rendőrökön is maszk van.


Veszprémiek egy csoportja a gyülekezésnél

A tüntetés első megszólalója Fullajtár Andrea, a Katona József Színház művésze volt, aki elszavalta a Nemzeti dalt Petőfi Sándortól. A vers után a tömeg elindult a Március 15. tér felé, közben a Titkos egyetem című dalt énekelték, amely a tüntetések himnusza lett az elmúlt hónapokban, miután az SZFE újonnan alakult kórusa először elénékelte saját szerzeményét.

A Szabadság hidat végig megtölti a hömpölygő tömeg, miközben az emberek még a rakparton is sűrű tömegben vonulnak.


Forrás: Facebook/Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK


A menet eleje már a Március 15. térnél van. Fotók: veszprémi tüntetők

Negyed hatkor a menet legvége még mindig a Műegyetemnél volt, az eleje viszont már elérte a Március 15. teret, ahol elkezdték kiosztani a fáklyákat.

F

A Március 15. téren most már a megemlékezés zajlik; magnóról egy 1956-os diák visszaemlékezését játsszák éppen. Innentől némán vonul majd tovább a menet fáklyákkal az Urániához. Bár hivatalos adatok még nincsenek, mivel teljesen megtelt emberekkel a Szabadság híd, a pesti rakpart és a Március 15. tér is, alighanem legalább tízezer ember vesz részt a tüntetésen.

A tüntetők nagyon pontosak, 18 órakor megérkeztek az Urániához, ahol hamarosan kezdődik az SZFE-hallgatók megemlékező műsora. A tömeg vége még az Erzsébet hídnál van. A szervezők úgy döntöttek, bevárják a menet végét. Addig is az Urániál skandál a tömeg, hol azt, hogy Szabad ország, szabad egyetem", hol pedig azt, hogy Veletek vagyunk".

A Független Zeneakadémisták eljátszották Beethoven Egmont-nyitányát. Ez volt az Urániánál tartott megemlékezés első műsorszáma. Utána a zenészek és hallgatók telefonjaikkal világítottak ki a Rákóczi úti épület ablakaiból.

– Tisztelt miniszterelnök úr! Gondolom, ön most nem áll itt köztünk. Tisztelt, miniszterelnök úr, kiemelhetjük ezt a pillanatot a sok vészjósló közül, mert itt most nemcsak egy ügyről van szó, hanem az összesről – fogalmazott Vilmos Noémi ötödéves hallgató. – Magyarország nem teljesít valami jól, már ki sem látunk a bajból, amit önök okoztak – tette hozzá. – Ha egy sikeres országot akar vezetni, ne vegye le a szemét az országról, amit vezetni akar. Ennyi ember hangja talán végre elér önhöz. „Már ki sem látunk a bajból, amit ön, önök okoztak és felelősséggel tartoznak azért, hogy eltussolás helyett megoldják” – mondta. Hozzátette: „Forradalmat csinálni márpedig lehetséges”. Beszédét pedig így fejezte be: „Ahogy elnézem, a nemzeti együttműködés rendszere megteremtődött!”

Másodiknak Fülöp Barnabás, az ELTE BTK és Simonyi Lengyel Mira, a Képzőművészeti Egyetetem hallgatói, a Titkos Egyetem képviselői szólaltak fel. 

„Nekem gólyaként nem hallgatói fórumokon kéne részt vennem, hanem órákon, amiért felvételiztem, és pláne nem a rendőrkapitányságon kéne tüntetést bejelentenem" – mondta Simonyi Lengyel. „De mind itt leszünk, amíg nem hagynak minket a nagy művészek örökségéhez méltóan tanulni és tanítani" – tette hozzá. „Itt leszünk, mert minőségi felsőoktatást akarunk, arra viszont csak autonóm oktatási intézményben van lehetőség. Ezt viszont a jelenlegi hatalom nem garantálja."

A hallgatók szerint „a kormány még keményebb kézi vezérlésre akarja állítani a felsőoktatást". Fülöp közölte: „Ne higgyétek el, amikor a modellváltás kapcsán korszerűsítéssel hitegetnek benneteket", szerinte ugyanis hatalmi terjeszkedésről van szó. „A kormány úgy megy, hogy marad" – célzott a kormánytól papíron független, de valójában mégis kormánypárti új fenntartóra.

„Ne legyenek illúzióitok, a modellváltás mindenkit el fog érni, és azt megakadályozni csak együtt tudjuk. Ez kollektív társadalmi felelősség" – mondta. Hozzátette, ehhez a szabad egyetemi polgároknak autonóm módon kell viselkedniük, helyi fórumokkal, párbeszéddel az oktatókkal, már létező kezdeményezésekbe belépve.

„Ne féljetek kiállni az egyetemeitekért! Szerveződjetek és cselekedjetek! Legyen a tudás érték, a beszéd párbeszéd" – mondta végül.

A színművészetis hallgatók ’56-os összeállítása után a „100 színésznő kórusa” adta elő Selmeczi György Weöres Sándor „A célról” című verséből írt kórusművét.

Nagy Erzsébet pécsi tanár, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) képviselője, elmondta, a PDSZ kezdettől fogva támogatta az SZFE hallgatóinak és tanárainak törekvését az állam által kijelöl illetéktelen kezek távol tartására. – Egy hajóban, ugyanazzal a széllel szemben hajózunk. A kormány módszeresen számolja fel az autonóm műhelyeket – fogalmazott. Emlékeztetett, a kormány egy tollvonással eltörölte az oktatási intézmények beleszólását a saját ügyeikbe. Hozzátette, a Nemzeti alaptanterv normakövető magatartást erőltet rá a tanárokra és a diákokra. – Ma a hatalomnak nem önálló emberekre, hanem rabszolgákra és feltétel nélküli hívekre van szüksége – mondta el a közalkalmazotti törvény és a „rabszolgatörvény" kapcsán. – Az SZFE ügye mindannyiunk ügye, a hallgatók összefogása példaértékű, de jó lenne, ha nem csak tisztelőik, hanem egyre több követőjük lenne. Az egyetemen pedig nem ezredesekkel, hanem a választott szakemberekkel kellene rendezni a viszonyokat. Nincs szabad ország szabad oktatás nélkül – zárta beszédét.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint az SZFE polgárait zsarolással, hatalmi szóval félelmítik meg", de ők példát mutattak mindannyiunknak". Én fejet hajtok előttetek és köszönetet mondok: ha ilyen a magyar ifjúság, ha így össze tud zárni egy egész szakma, akkor van remény. A lángot most ti őrzitek, vigyázzatok rá" – mondta. Felelősen teszitek a dolgotokat, de ha baj van, szóljatok: mi ott leszünk és segítünk. Mi szolidárisak vagyunk veletek, mert csak együtt tudjuk visszaszerezni, amit a hatalom elvett tőlünk. Most a diákok védik a jövőnket, most nekünk kell védeni őket, de nem szavakkal, tettekkel: a fotelből szurkolás most kevés" - jelentette ki Székely. Beszédét úgy zárta: Hajrá Magyarország, hajrá fiatalok!"

Az egészségügyi dolgozók képviseletében dr. Szkaliczki Andrea orvos szólalt fel. Ő főképp az egészségügyi törvényről beszélt, amelynek egyes pontjait, például a hálapénz eltörlését és az orvosok béremelését a szakmában mérföldkőnek tartják, de mint elmondta, ő ma mégis a törvény ellen szólal fel, mert az az összes orvos számára kötelező terheket ró a szakma minden tagjára január 1-jétől. Szkaliczki szerint ez nemcsak az orvosoknak, de a pácienseknek sem jó, mert a kisebb településeken teljes mértékben megszűnhet az orvosi ellátás a másodállások betiltása miatt, a magánszektor orvosaira pedig szerinte a legtöbbeknek nincs pénze, és az a Covid–19 fertőzés következményeinek kezelésére sem megfelelő, ahhoz jól működő állami egészségügyre van szükség. Megemlítette azt is, hogy a törvény miatt az ország bármely pontjára áthelyezhetik az orvosokat, akár a házastársaik nélkül. Önök szerint ez családbarát intézkedés?" Ez nem bölcs és megfontolt reform, hanem a fejlődést visszavető változtatás – jelentette ki. Szerinte a változás kidolgozására időre és szakértőkre lenne szükség, a törvény azonban nem teszi lehetővé az orvosi hivatás gyakorlását. Álljunk ki együtt egy emberhez méltó egészségügyért! Hajrá, SZFE, hajrá, magyar oktatás, hajrá, magyar egészségügy, hajrá, Magyarország!" – zárta beszédét.

Kós Ágnes műtéti szakasszisztens szintén az egészségügyi dolgozók képviseletében szólalt fel a tüntetésen. Szép dolog a hivatástudat, de nem szép dolog visszaélni vele" – reagált ő is az egészségügyi törvényre. Beszélt arról, hogy a törvény elfogadása óta úgy érzi magát, mint aki zuhan. Hol a segítség, hol egy kapaszkodó, ki tart meg minket? És akkor itt vannak nekünk a színművészetis hallgatók és oktatók, akik példát mutatnak nekünk összetartásból és szolidarításból. Free SZFE, free eü!" – mondta végül.

Horváth Aladár a Roma Parlament képviseletében 56 roma magyar hőseiről beszélt, akik feláldozták magukat a szabadságért, hosszú éveket töltöttek a diktatúra börtönében", és akiket kivégeztek. Ők mindannyiunk közös ősei: azoké, akiket megfosztanak függetlenségüktől, közösségüktől, szabad önkifejezésüktől. Ma ti, színművészetis diákok vezetitek a szabadságért való harcot." A beszéd után a FreeRoma Grouppal elénekelték a Titkos egyetemet, a tüntetés himnuszát.

A tüntetést Vilmos Noémi, az SZFE hallgatója zárta le. Ez az esemény most véget ér, de ami ma itt történt, az akár valaminek a kezdete is lehet. Egy olyan úté, amelyen elindulva ez az atomjaira hullott társadalom talán újra egymásra talál. Ragaszkodjatok az oktatás, a tudomány, a gondolat szabadságához!" – mondta. Leszögezte: Mi, az SZFE közössége, továbbra is kiállunk az egyetemünk függetlenségéért, és kiállunk másokért is, mert hiszünk abban, hogy csak akkor lehetünk igazán szabadok, ha mellettünk a másik ember is az."

Zárásképp a tömeg elénekelte a Himnuszt.

Forrás: hvg.hu és magyarhang.org

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások