Hirdetés

Megvan hol tart beszédet október 23-án Orbán Viktor

Megvan hol tart beszédet október 23-án Orbán Viktor

2021. október 12. - 17:46
0 komment

 

Azt még nem tudni, az ellenzék közösen hol ünnepel.

Facebook fotó

Hirdetés

Idén október 23-án végülis lesz Békemenet, amelynek végén most a magyar miniszterelnök is nyilvános beszédet fog tartani az ünnep alkalmából. Az esemény azonban nem a Kossuth téren lesz, hanem Orbán Viktor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál felállított színpadon fog felszólalni.

Utoljára a 2018-as kampányban, március 15-én volt a kormánypárti civilek szervezte nagy felvonulás. A miniszterelnök akkor mondta el elhíresült fenyegetését, amely szerint "a választás után elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi értelemben".

A tavalyi október 23-a a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak megmozdulásától volt hangos. Az iskolájuk szabadságáért küzdő fiatalok szerveztek tüntetést, amelyen sok ezren is részt vettek. Idén a tervek szerint a hat ellenzéki párt és az együttműködő civilek közös ünneplésre készülnek, ahol az előválasztáson nyertes jelöltek állnak majd fel a színpadra.

Via hvg.hu


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások