Hirdetés

Megkezdődött Mészárosék válópere

Megkezdődött Mészárosék válópere

2020. szeptember 16. - 10:19
0 komment

 

Szerda reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságon volt jelenése a házaspárnak.

Hirdetés

Lefotózta a 24.hu szerda reggel, amint Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla és Mészáros Lőrinc megérkezett a Budai Központi Kerületi Bíróságra, ahol megkezdődött válóperük.

A lap szerint elsőként Mészárosné futott be egy tűzpiros, nyitott tetejű Mercedesszel, nem sokkal később pedig Mészáros Lőrinc konvoja is begördült.

A 24.hu újságírója a vagyonmegosztás módjáról kérdezte volna a felcsúti milliárdost, ám a beszámoló szerint az ügyvédei pajzsként védték. A tárgyalás rövid volt, az épületet fél órával később el is hagyták.

Mészáros Lőrinc és felesége szeptember 4-én, az MTI-n keresztül kiadott közleményben jelentette be, hogy „kezdeményezik a bíróságnál a házasság egyezséggel történő lezárását”. Azt írták, hogy erről teljes egyetértésben határoztak, és a váláshoz szükséges döntésekben nem volt köztük vita.

Mészárosné még a bejelentés előtt elköltözött Felcsútról: lakcímének változását már két nappal korábban átvezették a nevén lévő vállalkozásokban az Opten cégadatbázis szerint.

via hvg.hu

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások