Hirdetés

Lemondott a DK-s képviselő, akinek a számítógépeit a rendőrség foglalta le

Lemondott a DK-s képviselő, akinek a számítógépeit a rendőrség foglalta le

2020. október 16. - 14:51
0 komment

 

Pénteken több nyomozó jelent meg a hetedik kerületi polgármesteri hivatalban – értesült a telex.hu.

Illusztráció: pikist.com

Hirdetés

A rendőrség azt írta a portálnak: „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a mai napon a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.”

Bajkai István fideszes politikus azt mondta a Telexnek, hogy az egyik DK-s képviselő irodájában bitcoinbányát üzemeltettek, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.

A DK az alábbi közleményt adta ki az ügyben:

A rendőrség a mai napon áramlopás gyanúja miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzatnál. Az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet. A történtek következményeként Borka-Szász Tamás azonnal lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból.

Borka-Szász Tamás eddig a VII. kerületi pénzügyi és kerületfejlesztési bizottság elnöke volt, korábban a DK elnökségi tagja. Még 2002-ben lépett be az MSZP csepeli szervezetébe, amelynek több mint tíz éven át tagja volt. 2006-ban az MSZP jelöltjeként egyéniben önkormányzati képviselőnek választották, 2010 őszén újraválasztották. Amikor megalakult a DK, csatlakozott Gyurcsány Ferenc pártjához. Erzsébetvárosban tavaly ősszel lett képviselő.

via 24.hu

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások