Hirdetés

Harmadjára vétózott a magyar kormány Kína ügyben

Harmadjára vétózott a magyar kormány Kína ügyben

2021. június 04. - 16:35
0 komment

 

Az EU tagállamainak ismét nem sikerült együttesen elítélni Kínát.

Facebook fotó

Hirdetés

Ma harmadjára vétózott április óta a magyar kormány egy Kínát elítélő határozatot. Az Európai Uniós tagállamai között ismét Magyarország volt az egyetlen, aki nem volt hajlandó közösködni a fellépésben. Az EU 26 tagállama a hongkongi elnyomás miatt szólaltak volna föl, ugyanis idén fordult elő először, hogy megtiltották a hatóságok, hogy megemlékezzenek az 1989-es Tienanmen téri tragédiára. Sőt, a rendezvény főszervezőjét őrizetbe is vették.

Amikor Hongkong 1997-ben visszakerült Nagy-Britanniától Kínához, akkor az állam vezetése ígéretet tett, hogy Hongkongban más politikai logika szerint engedik működni a társadalmat, és garantálni fogják az ország önrendelkezését. Ám ez a viszonylagos szabadság 2021-től folyamatosan és egyre inkább szűkülni kezdett, 2019-ben pedig határozottan erőkkel kezdték meg a pártállami rendszer átültetését.

Egy áprilisi és egy májusi vétó után ez a mostani a harmadik a magyar fél részéről, amelyben mindhárom esetben egyedüliként tiltakozott a magyar kormány. Szijjártó Péter külügyminiszter azzal kommentálta a korábbi eseteket, hogy a tiltakozásnak nincs semmi értelme, érdemi változást nem idéz elő.

Via 444


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások