Hirdetés

Gyász – Mivé lettetek?

Gyász – Mivé lettetek?

2020. november 26. - 06:36
0 komment

 

Meghalt egy kolléga. Legalábbis remélem, hogy kollégának nevezhetem, mert Klecska Ernő igazi újságíró volt, és az ő kollégájának lenni még így, újság nélkülivé vált, külhonba szakadt tollforgatóként is megtiszteltetés. Amit viszont az egykori munkahelye, munkatársai műveltek, arra nincsenek szavak. Hova jutottunk?

Hirdetés

Nem szeretnék nekrológot írni, sajnos nem ismertem Ernőt eléggé ahhoz, hogy erre alkalmas legyek. Tudom, hogy húsz évig dolgozott újságíróként, rovatvezetőként a Fejér Megye Hírlapnál, és a gyalázatos kirúgása (lásd meghamisított Orbán-interjút követő elbocsátások, az újságírók, köztük Ernő által indított és megnyert kártérítési perek) utáni években többször találkoztunk. Tudása a világról, gondolkodásmódja, szakmai hozzáállása lenyűgöző volt, kitartása, empátiája példaként állhatna minden pályakezdő, reménybeli újságíró előtt. Állhatna, feltételes módban. Egy normális világban. Egy jobb világban. Ha még lennének újságírók a szerkesztőségekben.

Egy olyan világban, ahol nem kérdés, hogy az első sokk után megemlékezünk az egykor nálunk dolgozó, általunk régóta ismert kollégáról. Ahol nem történhetne meg, hogy bár  ezer Facebook-oldal, országosan ismert újságírók, hírportálok és még Székesfehérvár önkormányzatának weboldala is megírja a tragikus és megdöbbentő hírt, korrekten bemutatva Klecska Ernő életútját, egykori munkahelye ezt nem teszi meg. Oké, a jegyzőkönyv kedvéért: a feol.hu-n is megjelent szerda este egy rövid, de kétes értékű nekrológ. A többi, egykor a Pannon Lapok Társaságához tartozó híroldalon, köztük a Veszprém megyei Napló online felületén egy betűt sem érdemelt egykori kollégájuk. A garnitúra ugyan jelentősen cserélődött az elmúlt években, de még mindig dolgoznak ott olyanok, akik évek, évtizedek óta ismerték Ernőt. Tényleg senkinek nem jutott eszébe, hogy basszus, valamit azért mégiscsak írni kellene? Vagy eszetekbe jutott, csak nem mertetek, mert nem szóltak „fentről”, hogy szabad? Gondolom, ehhez is engedély kell. Vagy nem tudtátok, hogy kell-e. Nem tudom, melyik a rosszabb. Csak a torkom fojtogatja a düh. Persze, Ernő nem önként távozott, koholt vádakkal távolították el, utána volt mersze perelni és a pert megnyerni, gondolom, ez is közrejátszott abban, hogy most nem mernek írni a haláláról a „kedves kollégák”. Mondjuk, itt lett volna az alkalom a bocsánatkérésre, ha későn is.

Tévedés ne essék, most nem a Fidesz propaganda-módszereit akarom szidni, meg az általuk kiépített birodalmat és Orbán Viktort sem. Mert ez nem róluk szól. Ez rólatok, kedves Napló/veol.hu és egyéb szerkesztőségekben ücsörgő, központi anyagokat a helyükre másolgató propagandistákról szól, akikben annyi tisztesség sincs, hogy egy értékes, nagy tudású kolléga, ember elvesztéséről megemlékezzetek. Ez a ti emberi mivoltotokról szól. Semmi másról. Hogy ahhoz van gyomrotok, amit nap mint nap munka címszó alatt műveltek, az egy dolog, hogy sárba tiporjátok minden pillanatban ezt a jobb sorsra érdemes szakmát, a sajtó küldetését, hogy már rég elfelejtettétek, mi is a lenne a dolgotok. De ez, ez gyalázat. Szégyen. Rátok nézve. Hova jutottatok emberileg? Hogyan lehet kérdés egy másodpercig is, hogy lehozzatok-e egy nekrológot? Mivé lettetek? Hogyan nem köpitek szemközt magatokat?

Ernő ezt most már nem láthatja. Bár azt hiszem, nem lepődött volna meg.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások