Hirdetés

Gulyás: Augusztusban sem lesz fesztivál

Gulyás: Augusztusban sem lesz fesztivál

2020. július 30. - 11:08
0 komment

 

Bármilyen változtatás kockázatos, ezért augusztus 15. után sem lehet zenés-táncos rendezvényeket tartani, jelentette be csütörtökön Gulyás Gergely.

Hirdetés

Magyarország azok közé tartozik, akik a vírus első hullámát a legsikeresebben kezelték, sokkal hatékonyabban, mint Hollandia, Spanyolország vagy Svédország, mondta a miniszter a kormányinfón. De készülni kell a második hullámra, a környező országokban pedig a helyzet romlott – tette hozzá, majd hosszan ismertette a számokat. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a jelenlegi keretek között tartható a stagnálás, és a hatályban lévő szabályokon való bármilyen változtatás kockázatos. A cél szerinte az, hogy szeptember 1-jétől rendesen el tudják kezdeni az iskolát.

A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó szabályokat emiatt augusztus 15. után is fenntartják. Viszont állítása szerint komoly segítséget nyújtanak, 5,3 milliárd forintot elkülönítettek, mindenféle garázskoncerteket terveznek támogatni. A teljes összegből 800 millió jut majd a cigányzenészeknek. Már felvették a kapcsolatot a Magyar Turisztikai Ügynökséggel.

A Magyar Postánál csak akkor lehet béremelés, ha az Európai Bizottság ehhez hozzájárul, ezért a kormány levélben fordul az Európai Bizottsághoz, hogy engedélyezze ezt. Ha Brüsszel jóváhagyja, emelnek.

A Hajógyári szigeten semmilyen beruházást nem támogat a kormány. A kormány nem akar olyan beruházást Budapesten, amit a helyi önkormányzat nem támogat, az árvízvédelmi tervezés zajlik, de tudomásul veszik, hogy nem lakott szigetről van szó, az árvízvédelem ott nem fontos, a Kovács Katalin Sportközpontnak új helyszínt keresnek. A Velencei-tó az egyik lehetséges új helyszín.

Az épülő Fradi.pálya melletti kézicsarnokot a kormány Ferencváros tulajdonába adja.

Kérdések:

– Az M1 az MSZP Balatonnal kapcsolatos aláírásgyűjtésére kérdez rá, mire Gulyás azt mondja, évente sok népszavazási kérdésre gyűjtenek aláírást, a kormány nem kommentálja ezt, ráadásul nem is érintett ebben a kérdésben.

– A Magyar Nemzet jön, az a kérdés, hol tart az ITM és a Főváros tárgyalása az M3-as metró felújításáról. Gulyás azt mondja, a szerződésmódosításokért a BKV felel, a cég egyelőre nem tudott megállapodni a felújításra szerződött Swietelskyvel. A kormányzati támogatást a korábbiak szerint biztosítják.

– Az Indexre is rákérdez, kabátlopási ügybe akarja keverni a kormányt a baloldal" – fogalmaz az újságíró a kérdésben. Gulyás szerint addig van sajtószabadság, míg a kormány ebbe nem szól bele. Gulyás szerint volt pár érdekes hír, a centrálos Varga Zoltánt hozza példaként, aki magas osztalékot vett ki, miközben a munkatársak fizetése csökkent.

– Az orvosok szeptember 17-től nem írhatnak fel telefonos kérésre e-receptet, de a kormány célja, hogy az egyszerűsített receptkiváltás megmaradjon a járvány után is. Azok az intézkedéseket, amiket rendkívüli intézkedésként hoztak, de beváltak, maradjanak. Az Emmi azt tervezi, hogy a receptkiírás, felírás könnyítése hatályban marad szeptember 17 után is.

– A színházakat, szervezőket is érinti a járvány, kapnak-e ők is segítséget – kérdezi utolsónak a Magyar Nemzet. Gulyás azt mondja, a bértámogatási szabályozás folyamatban van, a Kisfaludy szállásfejlesztési koncepció is azt szolgálja, most lehessen fejleszteni a szállásokat, vannak versenyképességnövelő támogatások, a hitelfelvétel lehetőségét is számtalan formában könnyítették meg – mondja.

– Az ATV következik. Az első kérdés, hogy mikorra várható a járvány 2. hulláma, ha jön. Gulyás szerint a járvány második hulláma itt van, Európa számtalan országában olyan felívelés van, ami második hullámnak tekinthető. Mindenki őszre prognosztizálta a második hullámot, de augusztusban is van jelentős felfutás, több országban szigorítottak. A kérdés, hogy meg tudjuk-e előzni a második hullámot, a kulcskérdés, hogy a határon belüli biztonsági szabályokat tartsuk be, határon kívülről pedig ne hurcoljuk be a vírust.

– Azt nem tudta megmondani, hogy meddig marad a fesztiváltiltás, szeptemberben kerül újra napirendre a kérdés.

– Nem világosak a külföldről hazatérők tesztelésére vonatkozó szabályok – veti fel az újságíró. A tesztet ugyanúgy kell megcsinálni, mint eddig is – mondta Gulyás. Tesztvétel miatt el lehet hagyni a karantént, de a tesztelést az eddigiek szerint lehet lebonyolítani, csak fizetni kell érte augusztus 1. után. Két oka lehet a tesztelésnek: a WHO előírásainak megfelelően akkor tesztelnek, ha valaki gyanús. Egy másik eljárás, ha valaki külföldről hazajön, és teszteltetnie kell magát. Ezt állami és magánszolgáltatónál is el lehet végeztetni.

– Merkely felvetette a tanárok tesztelését, mire Gulyás azt mondta, az Emmi tesz majd javaslatot a kormánynak, a cél, hogy minimális legyen a fertőzésveszély az iskolákban. Ha benne lesz a javaslatban, támogatni fogják – mondta.

– A rendőrség már most is bírságolhat, ha valaki megszegi a maszkviselésre vonatkozó előírást, de inkább együttműködést kér Gulyás.

– Az Indexről az általános gyakorlat miatt írtak levelet fideszes EP-képviselők a Néppárt tagjainak, hogy ne hazugságokat" halljanak. Az Index-ügyben figyeli a fejleményeket", az Indexben csak olyan szereplők merültek fel, akik mindig is oda tartoztak. Soha olyan állítás senki részéről el nem hangzott, hogy bárki bármilyen nyomást gyakorolt volna, mi jelenjen meg.

– Júniusban 240 ezren voltak munkanélküliek, ez rekord, erről is kérdezik Gulyás véleményét. Mérlegeli-e a kormány, hogy emeli a járadék időtartamát? A kormány megnézte a foglalkoztatási adatokat is, nehézség, hogy az Eurostat szerinti számítás 3 havi adatot tükröz, ami most nem pontos. A foglalkoztatotti létszámot kell figyelembe venni Gulyás szerint, 4,457 millióan dolgoznak Magyarországon. Azt az ígéretet a kormány tudja tartani, hogy ahány állást a járvány megszüntet, annyit tudnak teremteni.

– A Magyar Hírlap a Lánchíd felújítására kérdez rá, a pályázatot kiírja a BKK. Gulyás azt mondta, drukkoltak, hogy sikerüljön kiírni egy közbeszerzést 7 hónap múlva, ez sikerült. Nem tudni, mikor ülésezik legközelebb a Közfejlesztések Tanácsa, azt legutóbb a főváros vezetése halasztotta el, várják, hogy szóljanak, mikor akarnak tárgyalni.

– A Pesti Srácok arra kíváncsi, miért kell a postások béremelését jóváhagyni, mire Gulyás azt mondja, tiltott állami támogatásnak minősül. Rákérdez arra is, hol tart a kommunista utcanevek cseréje, mire Gulyás azt mondja, ősszel nyújtanak be javaslatot arról, ami eredményesebbé teszi a cserét. Részletesebben erről szeptemberben beszél.

– Az RTL jön. Az utazási szabályoknál a háziorvos nem köteles kiírni a tesztet augusztus 1 után? Az Emmi ad majd ki utasítást erről, aki sárga vagy piros országból érkezik, annál kell csak tesztet végezni. A listát minden héten keddig vizsgálja át az operatív törzs, péntekenként közlik az új listát – ígérte Gulyás. 

– A zenészekre visszatérve: azt a tervezetet fogadta el a kormány, amit Demeter Szilárd 5 milliárdos mentőcsomagként benyújtott? Vagy csak garázskoncert lesz? A részleteket az MTÜ közli, több ötletből készítenek részletes koncepciót. Olyan fizetéseket fog az állam adni, ami egy koncertmegbízási díjának megfelel. Azt próbálták felmérni, mi a kézzelfogható segítség az ágazatnak az előttünk álló néhány hétben-hónapban, hogy a zenekaroknak ne kelljen feloszlani. A német szabályozást is átnéztek.

– 500 fő alatti koncertet továbbra is lehet tartani - mondta Gulyás.

– A fesztiválszervezők kárpótlása egyedi egyeztetések kérdése. A stadionokban nem lesz koncert – mondja Gulyás. Koncertet fedett téren, ültetéssel lehet tartani, az segítséget jelent, mert fertőzés esetén is követhetővé teszi, ki ki mellett ült.

– A miniszterelnök megy szabadságra, de hogy hova, arról nem beszél. A jogszabályokat a miniszterelnök is betartja, a magánélet védelme mindenkit megillet. Gulyás nem tartaná szerencsésnek, hogy arról beszéljenek, ki hova megy nyaralni. A legbiztonságosabb itthon, de azért osztották be kategóriák szerint az országokat, hogy lássa mindenki, hol vállal nagyobb kockázatot, mint itthon.

– Gulyás eddig itthon nyaralt egy hetet, Tihany-Sajkodon. Azt nem erősítette meg, hogy Orbán Tiborcz nyaralójában töltött pár napot.

– A tihanyi és egyéb beépítésekre is rákérdeznek (gazdasági épületre kérnek engedélyt, majd nyaralót építenek), mire Gulyás azt mondja, jogszabályok kijátszása elfogadhatlan, ha a hatóság tudomására jut, intézkednie kell.

– Az iskolaőri rendszerrel kapcsolatban azt mondja, a rendőrség alapos munkát végez, lesz egy képzés, ez egy helyes és jó kormányzati döntés, amit a rendőrség megfelelően készít elő.

– A Hír Tv a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítésre kérdez rá, fizetik-e a kamatot is. A kormány az ítélet szerint jár el – mondta Gulyás, majd hozzátette, kár bekövetkeztétől számítják ilyen esetben a kamatot.

– A kormánynak nincs, maximum az MTI-nek van dolga azzal, hogy ne jelenjenek meg a miniszterelnök fogyókúráját szorgalmazó közlemények – mondta később Gulyás, a Honfoglalás 2000 közleményére vonatkozó kérdésre.

– Az mfor a járványhelyzetről kérdez elsőként. Mikor lehet a járvány második hullámáról Magyarországon, mennyivel kell emelkednie az esetszámnak: ha az aktív fertőzések száma az 1000–1500-at meghaladja, akkor. 7–10 napos összefüggést érdemes nézni, most 5–600 között stagnál az esetszám. Van-e esély megúszni a 2. hullámot – teszi fel a kérdést, mire Gulyás azt mondja: ahány szakember, annyi vélemény.

– A tanévkezdésre is rákérdez. Ha egy iskolavezetés távoktatást akar, van rá módja? Itthon többféle fenntartású iskola van, a fenntartó dönt erről. Ahol a KK a fenntartó, az állam döntésének megfelelően járnak el.

– Továbbra is 3 százalékos recesszióval számol idénre a kormány – mondja Gulyás. Varga korábban 5 százalékos visszaesést valószínűsített, ezért kérdeztek rá ismét erre. Ez is szóba került a kormányülésen, a bizonytalanságot az okozza, hogy lesz-e nyári leállás a gyárakban vagy nem – most úgy tűnik, nem, de nem tudják, mennyit hoz az vissza. Második hullám esetén hihetetlen negatív következmények lehetnek, még akkor is, ha nem minket, hanem a környező országokat érinti jobban. A mai ismeretek szerint nem kell a –3 százalékon változtatni. Érdemes megvárni az augusztusi adatokat, és hogy a járvány mennyire érinti Európát. Varga sem indítványozta, hogy a kormány döntsön új recesszióra vonatkozó előrejelzésről. A pillanatnyi adat –5 százaléknak tűnik, de ez nagyon bizonytalan.

– Ferencváros ingyen kapja meg tulajdonba a kézicsarnokot, az állami sportrendezvények elsőbbséget élveznek – mondta.

– Az indexesek új lapot akanak, Gulyás előfizetne rá? Hosszan nevet, majd azt mondja, megvárja, hogy hogyan alakul az ügy.

– Jön a hvg.hu. Tavasszal a kormány azt ígérte, hogy 200 ezerre emelik a közmunkások számát, viszont a KSH adatai szerint visszaesett a közmunkások száma. Pintér szerint 91 ezer közmunkás dolgozik. A járványhelyzet kezdetén 82–83 ezer volt a szám, 8 ezerrel vannak többen.

– Kérdés az is, hogy augusztus 1-től mennyit kell fizetni az OMSZ-nak a tesztelésért. Gulyás csak azt ismételte meg, jön majd egy Emmi-tájékoztató, ami a részleteket szabályozza. A rendelet a tesztet határozza meg, azt többféleképpen be lehet szerezni. Mindenki eldöntheti, hogy állami laborban teszteltet-e vagy magánban.

– Kérdés, hogy egy esetleges 2. hullámban hogyan működik az egészségügy – betegeket küldenek haza vagy maradnak el műtétek? Kásler beszélt erről szerdán, a Covid-járványhelyzet miatt elmaradt műtétek 80 százalékát sikerült pótolni. A jövőre vonatkozó kérdésre csak azt tudja mondani, hogy annyi a bizonytalanság, lehetetlen erre válaszolni. Az első hullám tapasztalatait hasznosítják, de még senki sem tudja megmondani, el tudjuk-e kerülni a második hullámot, és ha nem, mennyi lesz itthon a beteg. Minden helyzetre van forgatókönyv.

– A betegek hazaküldését jónak értékelték? A kórházi ágyak felét tették szabaddá, a betegek 13 százalékát küldték haza, ahol halasztható műtét volt. Ezt még akkor is helyes döntésnek tartja, ha nem volt vérmesebb járvány.

– A 444.hu kérdései következnek: a Mátrai Erőmű megvételére kérdeznek rá. Ki kezdeményezte az adásvételt? Gulyás szerint egyetértés volt a felek között, az erőmű kulcsfontosságú ahhoz, hogy az áramellátást biztosítani tudjanak. Kérdés, mennyire reális, hogy aznap rendelték meg, kapták meg és fogadták el a Pwc által elvégzett átvilágítást. Gulyás a szaktárcához irányítja az újságírót, de felhívja a figyelmet arra, hogy az ez egyik legnevesebb cég.

– Gulyás kérdésre elmondja, találkozott már Vaszily Miklóssal 2010–11-ben, mikor egy alkotmányblogot hoztak létre, emiatt találkozott vele, azóta sajtóügyben nem egyeztetett vele. A benyomását róla megtartja magának, de nem vesztek össze.

– A Magyar Hang arra kérdez rá, hogyan ellenőrzik, hogy az online kitöltött konzultációt valós személyek töltik-e ki. Szentkirályi Alexandra azt mondta, 300 ezren töltötték ki online a konzultációt, van olyan informatikai háttér, ami biztosítja, hogy ne lehessen visszaélni a rendszerrel.

– Az RTL visszakérdez, ki kezdeményezte a Mátrai Erőmű adásvételét. Gulyás erről annyit tud, a kormány annyit hallott, a Mátrai Erőművet a tulajdonos (Mészáros Lőrinc cége) el akarja adni, de a részletekkel az illetékes minisztériumhoz irányította a kérdezőt. Arról pláne nem tud, hogy évekkel ezelőtt a német tulajdonostól meg tudták-e volna venni az erőművet. Kérdés, hogy megérte-e ennyit költeni erre. A kormány nem kommunikálta, hogy a tényleges ár, mindennel együtt 50 milliárd lesz, amit Gulyás azzal hárított, hogy a vételárat nyilvánosságra hozták, de az erőműben lesznek fejlesztések, voltak tagi hitelek, amit az állam biztosítani fogja, a cég működését hosszú távon is garantálja. De ezt szerinte nem helyes összemosni a vételárral.

– Az ATV arra kérdez rá, mikor lesz a következő kormányülés, mire kiderült, jövő héten is lesz kormányülés, ahogy augusztus 19-én is lesz.

(Forrás: magyarhang.org és hvg.hu)

 

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások