Hirdetés

A fidiotizmus szánalom alatti világa

A fidiotizmus szánalom alatti világa

2022. március 30. - 07:00
0 komment

A fidiotizmus 12. évében már csak a függők maradtak a rendszerben.

Facebook fotó

Hirdetés

Azok, akik kommunista múltjuk minden mocskára fedezetet találnak, hogy az ügynökakták még négy évig titkosak maradjanak, és ne kelljen azzal szembesülniük a szomszédaik, barátaik előtt, hogy a mostani nagy vallásos, antikommunista énjük mit művelt, és mikre volt képes a 90 előtti világban az akkori rendszerért. Azok maradtak a fidiotizmus hívei, akik szellemi restségükben képtelenek kikeveredni a propaganda kábításából. Azok a fidiotizmus hívei, akik félnek szembesülni 12 év folyamatos hazugságaival, félnek rájönni, hogy nagyon átverték őket a nemzeti színű zászlók mögé rejtett lopásaikkal és a szép szavakba burkolt kábítással. A fidiotizmus hívei a kilóra megvett, egzisztenciális függésbe taszított emberek, akik elég értelmesek ahhoz, hogy tudják, ha vége a fidióta uralomnak, akkor vége az ő beosztásuknak. A fidiotizmus éveiben tett szolgálataikkal, mint kolonccal, mindig gyanúsak lesznek, mert bizonyíték van rá, hogy pénzért bármire kaphatók. Aztán vannak azok, akik helyezkedéssel próbálnak valami köztörvényes bűncselekmény, adócsalás várható következményei elől elmenekülni, hisz a fidiotizmus szolgálata büntetlenséget ad minden mocsok alól, és nagyon megnehezíti a törvény előtti megmérettetést. Illetve vannak olyanok, akiknek pont megfelel ez a rendszer. Igénytelenségükben egy juhászra vágynak, aki ide-oda tereli őket, néha a kutyáival rájuk rettent, ha a nyáj nekiállna szétszéledni.

Ezeknek a „híveknek” szól a fidiotizmus minden üzenete. Az egész látszatviláguk arról szól, hogy a nyájat meggyőzzék arról, hogy kiválóak, és a fidiotizmus perverz világán kívül csak a pusztulás és leépülés vár rájuk.

Ezért hazudoznak nekik gátlástalanul mindenről. Könnyes szemekkel beszélnek arról, hogy az újságírókat, média szakembereket, ha váltás történik az ország vezetésében, akkor üldözni fogják vallásuk, nézeteik miatt. Az hisztizik a legjobban, aki a Pegasus kémprogrammal más életfelfogású, más nézeteket valló, másban hívő újságírókat és embereket figyeltetett meg bizonyítottan. Az fenyeget mindent átfogó megszorításokról az utóbbi évszázad 10 legjobb évével a hátuk mögött a csirkefarhát és az üzemanyag központi ármeghatározásával a tarsolyában, aki 12 év alatt mindent megtett, hogy az orosz és kínai függés nemhogy csökkenjen, de nőjön! Mindent megtett azért, hogy a magyar gazdaságot a külföldi kézben lévő autóipar dominálja le. Az beszél rettenetes jövőről, aki stadionokba és nem az oktatásba ölte a pénzt, aki a focisták fizetését teljesen adómentessé tette, és többszörösére növelte, mint az egészségügyi dolgozókéét. Az toporzékol, aki 45 ezer honfitársunkat hagyta meghalni a lerohasztott egészségügyben és többszörös halálozást produkált vele, mint bármilyen más ország a világban.

Kínjában most háborúval fenyegeti a megszólalásaiban a híveit, az ellenzéket rágalmazva. Erre a hazugságra húzza fel az utolsó napok propagandáját. Az beszél a háborúról, aki 12 éven keresztül harcolt minden ellen, de főleg a józanész ellen vívott sikeres küzdelmet! Közben pedig képes arra a mutatványra, hogy a nagy békevágyával segítse a háborúzó agresszort. Az sem érdekli, hogy eközben folytatja azt a hagyományunkat, hogy egy háborúban utolsó csatlós, a vesztes fél legutolsó haverja maradjon az ország. Mindezt úgy, hogy most a jók oldalán állunk, a jók katonai és politikai szövetségének vagyunk a tagja. A főfidiótának annyi haverja maradt, mint ahányan Szerbiában a másik Putyinpincsit meglátogatva búcsúztatta az állomáson. Az üres peronnak integettek lelkesen, csak azt feledték el, hogy a kamerák is átlátnak az üvegen, nem csak ők. És mindenki láthatja, hogy senki nem búcsúztatta őket!

Április harmadikán végre kukázhatjuk a fidiotizmust! Végre újra szabad lehet az ország, és nem szolgája a keleti diktátoroknak, bomlasztója és árulója a nyugati szövetségeseinknek!

Kovács József

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások