Hirdetés

A Debreceni Egyetem titokban intézte volna dékánja zaklatási ügyét

A Debreceni Egyetem titokban intézte volna dékánja zaklatási ügyét

2021. január 11. - 15:29
0 komment

 

A 24.hu súlyos információ birtokába jutott, amelyról a Debreceni Egyetem egyetlen hivatalos fóruma sem volt hajlandó nyilatkozni.

Facebook fotó

Hirdetés

Váratlanul felmentették dékán vezetői megbízását Bálint Péternek tavaly áprilisban a Debreceni Egyetemen. Azért váratlanul, mert 2020 januárjában még több éves tervekről nyilatkozott, amelyeket ő akart volna megvalósítani. Felmentésének tervezetlen mivoltát erősítette az a tény is, hogy utódlását is ideiglenes keretek között oldották meg.

A 24.hu ezen körülmények között értesült úgy több forrásból is, hogy Bálint Péter hirtelen távozása miatt zaklatási ügy állhat. Sőt, etikai eljárás már 2019-ben is folyt ellene - tehát már azelőtt, hogy a reményekkel teli 2020 januári nyilatkozatokat tette volna! A 24.hu értesülései szerint a végigvitt eljárás a dékánt elmarasztaló ítélettel zárult. A lap forrása azt mondta név nélkül, hogy egy női oktató jelentette fel a Bálintot, "mert megengedhetetlenül közeledett hozzá. Bálint az eljárásban ezt nem ismerte el, azt mondta, a stílusa inkább barátkozós és közvetlen jellegű, semmint bántó".

A 24.hu több féle fórumát is megkereste az egyetemnek, magát a rektort is, és az érintett, zaklatási ügybe került Bálint Pétert is, de senki nem volt hajlandó a konkrét esetre reagálni. Bálint Pétert egyébként 2012-ben József Attila-díjjal, 2019-ben (abban az évben, amikor indult ellene az eljárás) Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

A cikkét a 24.hu azzal zárja, hogy az utóbbi időben az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán történt hasonló eset, ott is a dékánnak, Mikonya Györgynek kellett távoznia zaklatás vádja miatt. De az ELTE transzparensen folytatta le az eljárást, és Mikonya nyilvánosan kért elnézést.

Via 24.hu

Tags: 

 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások