Hirdetés

Blikk: Letartóztatták a tüntetőket verő cég vezetőjét

Blikk: Letartóztatták a tüntetőket verő cég vezetőjét

2021. június 10. - 06:42
0 komment

 

A Blikk arról ír, hogy a bíróság elrendelte Tóth Csaba letartóztatását.

444 vágókép

Hirdetés

A Blikk arról ír, hogy a bíróság elrendelte több hazai stadiont biztosító cég vezetőjének, Tóth Csabának és társainak letartóztatását. Tóth arról híres, hogy személyesen is jelen volt akkor, amikor a cége kötelékébe tartozó fogdmegek a városligeti építkezés ellen tiltakozókra támadtak. Az ő emberei voltak azok is, akik kiűztek egy bérlőt Habony Árpád volt barátnője apjának belvárosi ingatlanából.

A bíróság azonban nem ezek miatt az ügyek miatt döntött így, hanem mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal gyanúja szerint Tóth társaival költségvetési csalást követett el. A nyomozóhatóság arra jutott, hogy Tóthék bűnszervezetben bűncselekményt követtek el, amellyel mintegy 800 milliós kárt okoztak az államnak.

A Blikk írása után a Fővárosi Törvényszék közlemény megerősítette a hírt, igaz, név nélkül. Az ő közleményük arról írt, hogy nem nevesítettek terheltek "hierarchikusan felépített, konspiratívan szervezett, többszintű céghálózatot működtettek abból a célból, hogy vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfa-fizetési kötelezettségek alól mentesüljenek". Ez azonos azzal, amelyet a Blikk bűnszervezetben elkövetett családnak ír le. A közlemény még fokozza is a bűntényt, mert pontosítja az összeget, ugyanis több mint 870 millió forintról van szó.

Via 444


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások