Viszlát, Georgikon kar!

Viszlát, Georgikon kar!

2020. május 20. - 09:30

 

Végleges: Ovádi Péter veszprémi fideszes országgyűlési képviselő áldásával és közreműködésével (plusz a többi 131 „bátor” gombnyomogató segítségével) elcsatolják a Pannon Egyetemtől a keszthelyi Georgikon kart. Illúziója senkinek sem volt, de azért ekkora árulást rég látott ez a vidék.

A keszthelyi Georgikon kar. Forrás: wikimedia

Az agrárképzés átalakítása és a kar elcsatolása 2016 végén vetődött fel először. Már akkor sem értette sem az agrárszakma, sem az egyetemi vezetőség és a közéleti szereplők, hogy miért merült fel ez az ötlet. Előzetes hatástanulmányokat, számításokat senki nem látott (azóta sem), a gyenge lábon álló érveket pedig percek alatt cáfolták meg a tények. Az akkori nyilatkozatokból kiderül, 2015-ben még maga az Emberi Erőforrások Minisztériuma is úgy emlegette a Pannon Egyetemet, mint amelyik példaértékű módon valósította meg az integrációt és gazdaságosan működik. A hallgatói létszám nem csökkent Keszthelyen, az oktatók-diákok aránya megfelelő volt, a kar 4,3 milliárd forintos projektbevétellel rendelkezett és kiválóan együttműködött a veszprémi székhelyű, eltérő profilú (például mérnöki, gazdaságtudományi, műszaki informatikai, társadalomtudományi) karokkal.

A szakma véleményét nem kérdezték (nem szokták), ahogy a munkavállalói érdekképviseletekét sem. Az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés akkori közleményében úgy fogalmazott, „attól nem emelkedik az elvégzett oktatói és a kutatói munka színvonala, hogy néhány évenként átszervezik az agrároktatást. Mint ahogy attól sem várható pozitív eredmény, hogy az egyetemi autonómiát kívánják tovább szűkíteni” – írják, és úgy fogalmaznak, „éppen elég iránymutatást kapnak az egyetemek a kancellárokon keresztül a kormánytól”.

A kormányzati tervek ellen élesen tiltakoztak akkor mind Keszthelyen, mind Veszprémben. Az érvek között többször elhangzott, az egyetem eleshet több, diáklétszámhoz kötődő európai uniós pályázati lehetőségtől, és szélesebb értelemben a döntés súlyosan érintheti a Veszprémben, Keszthelyen és környékükön élők egzisztenciáját is, hiszen minden ilyen átalakítás óhatatlanul munkahelyek megszűnésével járhat. A keszthelyi kar szempontjából pedig bizonytalan jövőt is jelent, hiszen nem tudni, maradhat-e önálló kar, esetleg kampusz vagy csak telephely lesz belőle. Ezek a döntések pedig – ismét – munkahelyek megszűnését jelenthetik.

Dr. Gelencsér András rektor akkor azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a keszthelyi Georgikon kar leválasztása veszélyezteti a Pannon Egyetem fenntarthatóságát. Mint akkor fogalmazott, „az egyetem jelenleg döntően a hallgatói létszám alapján kapja az állami támogatást. Ha a közel 7 ezer hallgatóból 1500 diákot elveszítenek, az egyetem a kritikus méretre csökkenne. Ez súlyos finanszírozási kockázatot és működési problémákat idézhet elő.”

A terv hallatán felbolydult a veszprémi közélet, és ritkán látott összefogás jött létre a Pannon Egyetem egységének megmentéséért. A választókerület akkori országgyűlési képviselője, Kész Zoltán interpellált és felszólalt az ügyben a parlamentben, a város 15 prominens polgára nyílt levélben tiltakozott, és közel ezren írtak alá egy petíciót azért, hogy ne darabolják fel a Veszprém életében meghatározó intézményt.

Bár akkor ellenzéki képviselője volt a városnak, a tiltakozás eredményre vezetett: a keszthelyi kar elcsatolása lekerült a napirendről. Ennek az összefogásnak az eredményét veszi el most a veszprémiektől Ovádi Péter közreműködésével a Fidesz.

Ráadásul a szokásos módszerrel, mindenfajta egyeztetés és/vagy előzetes tájékoztatás nélkül. Ugyanis amikor idén tavasszal újra előkerült ez a téma, elfelejtettek erről szólni a Pannon Egyetem rektorának. Dr. Gelencsér András kijelentette akkor: álláspontjuk és a szenátus döntése (amellyel kiáll az egyetem egysége mellett) nem változott, és semmilyen írásos tájékoztatást, anyagot, előterjesztést, hatástanulmányt vagy dokumentációt, amely alapján ezt a kérdést újból meg lehetne ítélni, nem kaptak. Az előterjesztésről is az Országgyűlés honlapjáról értesültek.

A tiltakozás persze újrakezdődött, de ezúttal hiába. Tiltakoztak Keszthelyen is, érveltek a jó együttműködéssel, a közös kutatásokkal és oktatási programokkal, Molnár Tibor önkormányzati képviselő kezdeményezésére összegyűlt ezúttal is közel ezer aláírás, de hiába. Az országgyűlési képviselőtől, Ovádi Pétertől annyira futotta, hogy kijelentette, nem szavaz meg olyan módosítást, amely az egyetem egysége ellen irányul. Jah, meg benyújtott egy módosító indítványt, amelyben a zalaegerszegi padtársával, Vigh Lászlóval közösen kezdeményezte, hogy csatolják Veszprémhez a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi karát. Feltételezhetően ezt az alig ötszáz fős kart szánta vigaszdíjnak a keszthelyi elvesztése miatt, gondolván, akkor talán nem lesz olyan nagy a szavazóvesztés, meg persze ezzel próbálja kimagyarázni, miért is szavazta meg a Georgikon elszakítását.

Pedig azt hinné az ember, tízévnyi nemzeti együttműködéssel a háta mögött (ami Veszprémben még több), hogy ha fideszes fiút juttatunk be a fideszes többségű (mit többségű, kétharmados) parlamentbe, akkor nem járhatunk rosszul. Ha valami baj van, akkor megoldja, ha pályázati pénz kell, idehozza, ha nagyon ráz az autó az úton, akkor leaszfaltozza Székesfehérvárig. Ha véletlenül valaki el akarja venni az egyetemünk egyik karát, akkor megakadályozza. Hát, tévedtünk, kedves barátaim.

Ui.: A képviselő úr azt írja a Facebook-oldalán, hogy „töretlen a Pannon Egyetem egysége”. Valaki szóljon neki, legyen kedves, hogy ha valamiből letörsz egy darabot, és egy máshonnan letört darabot raksz a helyére, akkor az sem nem egység, sem nem töretlen!

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.