Orbán Pintérre és nem Káslerre bízta az egyeztetést az egészségügyi dolgozókkal

Orbán Pintérre és nem Káslerre bízta az egyeztetést az egészségügyi dolgozókkal

2020. május 23. - 12:30

 

Kásler Miklós, az egészségügyi államtitkárságért is felelős miniszter „nem kért semmit" a Magyar Orvosi Kamarától, Pintér Sándor belügyminiszter viszont – miniszterelnöki felhatalmazással – folyamatosan egyeztet az egészségüggyel, derült ki a kamara elnökének szavaiból.

Azt látjuk, hogy a belügyminiszter nem csak az orvosi kamarával, de más szervezetekkel, meghatározó szereplőkkel, köztük az egészségügy véleményvezéreivel széles körben konzultál. Láthatóan ezt valamilyen miniszterelnöki jóváhagyással teszi – mondta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke egy Népszavának adott interjúban. Szintén a Népszavából derült ki az is, Pintér Sándor egyeztetett az egészségügy esetleges reformjairól a Magyar Rezidens Szövetséggel is, azt kérve, hogy a fiatal orvosokat képviselő szervezet a jövő hétig juttassa el javaslatait a minisztériumhoz.

Kincses elmondta: a koronavírus-járvány kezdete óta ötször fogadta őt a belügyminiszter, és a találkozókat mindig Pintér kezdeményezte. Arra a kérdésre, hasonló egyeztetések folynak-e az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjével és így az egészségügyi tárcáért felelős miniszterrel, Kásler Miklóssal is, Kincses azt felelte:

A miniszter úr nem kért tőlünk semmit, de mi jó néhány javaslatunkat eljuttattuk a tárcának. Ilyen volt például, hogy az összes egészségügyi dolgozó, aki Covid-fertőzötté válik, minden külön eljárás nélkül kapjon százszázalékos táppénzt. Azt szintén kértük, hogy ezt a karanténra kötelezettek is kapják meg, hiszen a foglalkozásuk révén éri őket hátrány. Ezt az Emminél nem sikerült elérnünk.

Kicses ugyanakkor azt is hozzátette: „Az is köztudott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma is belevágott egy hasonló feladatba, munkacsoportokat hoztak létre, ott is készül valamilyen megújítási koncepció. Ebből számomra az következik: van kormányzati szándék arra, hogy végre történjen valami az egészségügyben."

Kincses – ahogy arról már korábban is beszélt – úgy gondolja, az orvosok bérrendezése kellene hogy minden átalakítás alapja legyen, rendezni kellene a hálapénz kérdését, erősíteni kellene a háziorvosok kompetenciát, hogy kevesebb beteget kelljen továbbküldeniük, és fejleszteni kellene a regionális centrumkórházakat.

A kamara elnöke a jövőről azt mondta: A járvány csak csillapodott, de még velünk van. Nem tudjuk, lesz-e második hullám, és főleg, hogy mikor, de ha igen, akkor arra most kell felkészülni. Át kell alakítani a védekezés fókuszát: bármilyen gyanú esetén megfelelő izolációs stratégiával kell reagálni, ami csak széles körű, de célzott tesztelésen alapulhat.

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.