Nyomoznak az ATV-nél keletkezett tűz miatt

Nyomoznak az ATV-nél keletkezett tűz miatt

2018. december 01. - 06:07

 

Közérdekű üzem működésének gondatlanságból elkövetett megzavarása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ATV-székházban pénteken keletkezett tűz miatt – közölte a BRFK.

Tűzoltók dolgoznak a kigyulladt ATV-székház tetején még izzó részek oltásán. MTI/Mihádák Zoltán

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője tudatta, hogy a tűzoltók előbb megszüntették az izzást az épület tetőszigetelésében, majd elvégezték az utómunkálatokat. Hozzátette: hőkamerával átvizsgálták a székház tetőszerkezetét, de nem találták nyomát parázslásnak. Az épületben újra van áram.  A tűzoltók levonultak a helyszínről, azt átadták a rendőrségnek.

A televízió székházának teteje péntek délután gyulladt ki a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton. Nem sérült meg senki, az épületet harminc embernek kellett elhagynia.

Az ATV hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban péntek este Németh S. Szilárd  vezérigazgató elmondta: délután 2-kor erős füstöt éreztek az épületben, és ezért kiürítették azt. Az adás még fél óráig ment, majd le kellett kapcsolni az áramot – tette hozzá.

Németh S. Szilárd közölte: az épület tetején hegesztettek, egy szikra elpattant, emiatt az álmennyezetnél tűz keletkezett, és izzani kezdett a mennyezet. A tűzoltók eloltották a tüzet, az épület már biztonságos, de még nem lehet bemenni. Jelenleg nincs áram az ATV két épületében, remélhetőleg ez estére megváltozik – tudatta. Németh S. Szilárd úgy folytatta: hazaküldték a riportereket, szerkesztőket, pénteken már biztosan nem lesz élő adás, de remélik, hogy szombaton már minden úgy lesz, „ahogy a műsorújságban szerepel".

Kitért arra is, hogy nem sérült meg senki, és jelen állás szerint a műszaki berendezésekben sem esett komoly kár. Felhívta a figyelmet viszont arra: ahhoz, hogy az izzást kezelni lehessen, a tetőt több ponton meg kellett bontani, ezért a székház teteje most „lyukas". (mti)

Tags: