Navracsics szerint nem sérült az MTA függetlensége az átalakítással

Navracsics szerint nem sérült az MTA függetlensége az átalakítással

2019. szeptember 12. - 15:45

 

A volt fideszes miniszter és EU-biztos novemberben hazatér, és vélhetően folytatja egyetemi munkáját.

Forrás: flickr.com

Navracsics Tibor rövid interjút adott a Transindexnek Bonchidán, amikor egy kulturális projektet jelentett be. Az Európai Bizottság oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa elmondta, novemberben valószínűleg hazajön Magyarországra, és folytatja egyetemi munkáját. A korábbi külgazdasági és külügyminiszter utalt rá, hogy még akár a hazai belpolitikában is részt vehet, de ez nagyban függ attól, hogy milyen lehetőségek adódnak számára itthon.

A Fidesz volt frakcióvezetője, egykori igazságügyi és külügyminiszter szerint Trócsányi László sikerrel fogja venni az esetleges akadályokat mint az EU bővítésért felelős biztosa, példaként magát hozta fel.

„Ahogyan 2014-ben magam is mindenféle ellenkező szándék ellenére sikeresen meg tudtam csinálni a felkészülési időszakot, és aztán a meghallgatásokat is, így

Trócsányi László is sikerrel fogja venni az akadályokat”

– nyilatkozta Navracsics, aki kitért a Magyar Tudományos Akadémia ügyére is. Elmondása szerint az átalakítással nem sérült az MTA függetlensége.

„Amennyire én tudom, különböző modellek vannak a kutatóintézetek és az Akadémia működésével kapcsolatban. Nyilván, ha ezzel kapcsolatban bármilyen alkotmányossági aggály lenne, vagy közösségi jogba ütközne, akkor a megfelelő intézmények megteszik ezeket a lépéseket” – mondta, de hangsúlyozta, hogy oktatásügyi biztosként kifejezetten nincs véleménye arról, hogy egy Akadémia kutatóhálózatát hogyan szervezik.

via hvg.hu