Minden magyar ellenzéki EP-képviselő Trócsányi ellen fog szavazni

Minden magyar ellenzéki EP-képviselő Trócsányi ellen fog szavazni

2019. szeptember 11. - 05:55

 

Trócsányi László azt a posztot kapta Ursula von der Leyentől, amit a miniszterelnök kinézett neki: a volt igazságügyi miniszterből az EU bővítéséért felelős biztosa lehet. Azért csak lehet, mert még meg kell ezt szavaznia az Európai Parlamentnek is – írja a 24.hu.

Forrás: wikipédia

„Magyarország céljai egyértelműek, és azok megegyeznek az új uniós bizottságéval a Nyugat-Balkán uniós integrációját illetően” – magyarázta az Európai Bizottság megválasztott elnöke Brüsszelben, hogy miért ezt a portfóliót szánta Trócsányi Lászlónak.

Mint ismeretes, Trócsányi korábban visszalépett a EP Alkotmányügyi Bizottságának alelnöki jelöltségétől. Ezt azelőtt tette, hogy másodszor is el kellett volna halasztani a róla szóló szavazást, ugyanis a szakbizottságban nem alakult ki mögötte többség. A fideszes politikus akkor azzal magyarázta a visszalépést, hogy biztos lesz belőle, ezért nem tudja vállalni az alelnöki posztot.

Trócsányi leszavazása – ahogy Hidvéghi Balázs és Bocskor Andrea bukdácsolása – részben magyarázható azzal, hogy a magyar ellenzéki EP-képviselők azért lobbiztak, hogy a fideszesek ne kerülhessenek szakbizottsági pozíciókba a Néppárt jelöltjeiként. A fideszesek szerint ez példátlan gyakorlat, és hazaárulást is emlegettek válaszul a belpolitikai színtérhez mérten szokatlan ellenállásra és pofonokra.

Az ellenzékiek szerint viszont szembe kell nézniük a fideszeseknek azzal, hogy ha évekig kampányoltak az EU ellen Magyarországon, akkor Brüsszelben nem fognak egykönnyen pozíciókat kapni. Trócsányi Lászlót például azzal „reklámozták”, hogy az ő minisztersége alatt születtek azok a törvények, amelyek miatt elindult Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárás. Hidvéghi pedig kommunikációs igazgató volt, amikor Orbánék nagy hangon lázítottak Brüsszel ellen.

Trócsányi biztosi jelölése után ennek megfelelően reagáltak az EP-ben ülő magyar ellenzéki képviselők és frakciók:

  • Az MSZP-s Ujhelyi István közleményben tudatta, hogy „elvi okokból” nem fog megszavazni „egy olyan Európai Bizottságot, amelyben az illiberális állam jogi főépítésze bármilyen pozíciót kaphat”. Szerinte „önmagában vicc, hogy egy jogállamiságot lebontó, EU-ellenes párt uniós biztosa fogja számon kérni a csatlakozni akaró országoktól a jogállamiságot és az európai értékeket”.
  • A DK közleménye szerint „Trócsányi minden uniós biztosi pozícióra alkalmatlan”. „A DK EP-képviselői mindent megtesznek azért, hogy Trócsányi László ne lehessen az Európai Bizottság tagja” – hangsúlyozta Molnár Csaba, a párt delegációvezetője.
  • „Trócsányi László jelölése a bővítési portfólió élére egy rossz vicc” – fogalmazott a momentumos Donáth Anna. Az EP-képviselő kifejtette, hogy milyen jogszabályok egyengetése miatt vállalhatatlan szerinte a volt miniszter jelölése, majd azzal fejezte be posztját, hogy „jelöltsége ellen fogok szavazni az Európai Parlamentben, és ugyanerre fogom kérni a teljes Renew Europe frakciót is”.
  • Gyöngyösi Márton, az egyetlen jobbikos EP-képviselő szerint „bőven lesz mit megkérdezni attól az embertől, aki volt igazságügyi miniszterként a bírói függetlenség és a jogállamiság elleni támadások egyik első számú felelőse”.