Microsoft-ügy: Mindenki benne van

Microsoft-ügy: Mindenki benne van

2019. augusztus 12. - 06:56

 

Horváth András volt adóellenőr, a pár évvel ezelőtti NAV-botrány kirobbantója egy Facebook-posztban mutatta be a Microsoft-botrány részleteit, a szereplőket, az összegeket, illetve ami a számok mögött van. Az alábbiakban az ő összegzését olvashatják.

„Jó lenne egy kigyűjtés, egy lista" – kérte tőlem egy hozzászóló pár napja. Hát akkor nézzük a legnagyobbakat, először a vevőket:

– Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ): 4 213 580 267 forint, beszerzések 2013–2016 között
– Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ): 3 896 990 865 forint (2012–2017)
– Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): 2 603 010 564 forint (2014)
– Országos Rendőr-főkapitányság: 1 160 200 000 forint (2014)
– Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA): 2 009 586 015 forint (2013 és 2017)
– Magyar Államvasutak Zrt.: 778 926 428 forint (2013–2015. és 2017)
– Fővárosi Vízművek Zrt.: 360 437 116 forint (2012–2013)
– Nemzeti Útdíjfizetési Szolg. Zrt.: 326 400 000 forint (2017)
– Állami Egészségügyi Ellátó Központ: 317 963 929 forint (2015)

A történet jól láthatóan 2012-ben kezdődött egy 8,5 milliárd forintos keretközbeszerzéssel, majd folytatódott 2013-ban egy 25 milliárd forintos keretközbeszerzéssel (ez utóbbi évek alatt futott ki). A fenti állami (önkormányzati) intézmények vesenyújranyitásos eljárásban a következő, jól körülhatárolható céges körtől, illetve konzorciumoktól (viszonteladóktól) vásárolták meg a Microsoft-licenceket:

– Euro One Zrt. 7 496 133 268 forint
– HUMANsoft Kft. 1 849 855 120 forint
– RacioNet Zrt. 2 603 010 564 forint
– LicensePort Zrt. 1 653 258 892 forint
– T-Systems Magyarország Zrt. 2 009 586 015 forint

Amit tudunk: a Microsoft Kft. a fenti disztribútorok közül  néggyel biztosan megszakította a kapcsolatot a 2015-ben kezdődött belső vizsgálat, illetve az amerikai igazságügyi szervek vizsgálatai alapján. Ezek nyilvánosságra hozatala után derült ki, hogy konkrét központi szervek (NAV, ORFK, NISZ Zrt.) szoftverbeszerzéseivel kapcsolatban merült fel vesztegetés gyanúja, mert az értékesítési folyamatban a Microsoft Mo. Kft. által adott kedvezményeket lenyelték, s azt a gyanú szerint többek között kormányzati tisztviselők megvesztegetésére fordították. S itt csúsztat egy jelentőset a Központi Nyomozó Főügyészség legutóbbi közleménye: nem kizárólag költségvetési csalás gyanúja merül fel az eddig napvilágra került tények alapján, hanem korrupciós bűncselekményeké is, úgymint vesztegetés, hivatali visszaélés és esetleg hűtlen kezelés. Az ügyészség persze azt szeretné, ha a bűncselekmények elkövetésének gyanúja megállna a NAV, ORFK stb. kapuja előtt, ezért beszél csak a csalás gyanújáról.

Ezzel szemben mi is a történet lényege?

2012-ben „valakik” vagy a „valakik” tanácsadói (feltehetően ugyanazok, akik szeptemberben, sebtiben törvényjavaslatot akarnak benyújtani előremenekülés céljával) kitalálták, hogyan lehetne könnyen pénzhez jutni a szoftverbeszerzések „központosításával”. Annak ellenére tehát, hogy pontosan tudták, hogy ha ilyen méretű vásárlásoknál a központi kormányzat közvetlenül tárgyal a gyártóval, jelentős árkedvezményt lehet elérni, mégsem közvetlenül tárgyaltak és szerződtek a Microsofttal, hanem viszonteladókat iktattak az amerikai cégóriás és az állami, önkormányzati intézmények közé. Így a közvetítési díjjal mindenképpen megemelkedtek a beszerzések költségei, de ennél is súlyosabb volt az, hogy 30–40% körüli árkedvezménytől is elesett a magyar és az uniós költségvetés.

Ehhez képest kommunikáció mégiscsak volt a Microsoft alkalmazottai és a kormány, illetve a vevők között, de a cél nem a kedvezmények elérése volt, hanem – nyilvánvalóan nem önzetlenül – információkat szivárogtattak ki egymásnak, illetve a kormányzati oldal részéről segítettek a közbeszerzési folyamatoknak a Microsoft érdekei szerinti meggyorsításában.

A felelősöket elsősorban az állami vagy önkormányzati intézmények (társaságok) irányítóinál vagy felügyeleti szerveinél lehet keresni, különös tekintettel az azóta már megszüntetett Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra, amely szervezetre az amerikai hatóságok is utaltak.

A fenti felsorolások és a feltüntetett összegek nem azt jelentik, hogy mindegyik ügylet élből korrupciógyanús lenne, hiszen az amerikai jelentésben csak néhány – nagyon szomorú – példát mutattak be. A valós történéseket majd a büntetőeljárás keretein belül kell tisztázni, kiterjesztve a vizsgálatokat azokra az ügyletekre is, amelyeket az eddig ismerteken túl az adott időszakban, az adott gazdasági szereplőkkel bonyolítottak le állami vagy önkormányzati intézmények. Jogállamokban, bizonyos fokú bűnüldözési autonómiával rendelkező országokban legalábbis így történne.

Horváth András