Meghatározó emberek hagyták ott a Mi Hazánk Mozgalmat

Meghatározó emberek hagyták ott a Mi Hazánk Mozgalmat

2019. június 16. - 13:54

 

A hétvégén egyszerre három, meghatározónak számító politikus, illetve területi vezető lépett ki a Mi Hazánk Mozgalomból – tudta meg az Alfahír.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az európai parlamenti választás napján, május 26-án. Fotó: MTI / Mohai Balázs

A párt országos alelnöke és egyik alapítója, volt országgyűlési képviselő és Devecser polgármestere, Ferenczi GáborFacebookon jelentette be a kilépését. A politikus, aki a párt EP-listáján a hatodik helyen szerepelt, az Alapító Nyilatkozatra hivatkozott, mint írta: a párt súlyosan letért az abban vállalt útról. „A pártvezetés elmúlt hónapokbeli hibás döntési mechanizmusán nyilván lehetne még javítani, ha stratégiai kérdésekben, melyek a párt irányvonalát, kommunikációját, megítélését nagyban befolyásolják, teljes elnökségi döntés születne a jövőben. A mozgalom azonban, amelyet 14-ed magammal alapítottunk – együtt, veletek – olyan súlyosan letért az Alapító Nyilatkozatban vállalt útról, hogy azt már hitelesen javítani esélytelennek tartom” – fogalmazott.

Ferenczi Gábor szerint a napokban a tagságon belüli, számára vállalhatatlan „személyi gyengeségek és gyarlóságok” végképp megerősítették, hogy nem szeretne olyan közösséghez tartozni, ahol a bajtársiasság alapelve nem mindenkire vonatkozik. „Ahol van olyan tag, aki mások – akik elvileg a bajtársai – hazugságokkal való lejáratásával igyekszik magát előtérbe helyezni, akinél az ambíció megelőzi a tehetséget, és ez a fajta hibás gondolatmenet mindenféle közösségi szankció nélkül még támogatókra is talál. A helyzetet mind a párt, mind a magam szempontjából menthetetlennek tartom.”

Orbán Imre, aki a párt pápai szervezetének elnöke és képviselője a Veszprém Megyei Önkormányzatban, szintén a legnagyobb közösségi portálon jelentette betávozását. „Úgy érzem magam mint az a labdarúgó, aki a magasabb osztályból leigazol egy alacsonyabb osztályba, mert szép célok lettek megfogalmazva, de a csapat alkalmatlan a magasabb osztályba való jutásra. 2008 óta politizáltam a nemzeti oldalon, az első vonalban harcoltam mindig” – írta.

„A pápai szervezetet és engem ne »oktassanak« olyan emberek, akik egy éve még azt sem tudták, hogy isszák vagy eszik a politikát. Sutyerák, sudri bunkók a saját telhetetlenségüket és tehetségtelenségüket ne azokon a volt a jobbikosokon verjék le, akik alapítói voltak a megyei Mi Hazánk Mozgalomnak. Nem volt jó érzés viszontlátni a Mi Hazánk Mozgalomban azokat a senkiket, akiket a Jobbikból azért szórtunk ki, mert az állandó szarrágásukkal, parttalan okoskodásukkal csak hátráltatták a munkánkat. Mikor én idejöttem, nekem nem ezt ígértétek” – fogalmazott.

Hozzátette: „Egy új nemzeti alapokon álló pártot építhettünk volna, de rátértünk a néhai Jobbik, sehova nem vezető útjára. Budaházy Györgynek teljesen igaza volt, mikor korainak gondolta a párt alapítást. Ma már én is így látom.”

Az Alfahír szerint Bartha Barna, a párt ceglédi vezetője is kilépet. „Nagyon sok a Mi Hazánk Mozgalom vezetői között az olyan személy, akik miatt nem lehet más a párt, mint a Jobbik, amelyből kiszakadt. (…) A mozgalom tagjai annyira eltérő utat járnak, mint azt az Alapító Nyilatkozatban vállaltuk, hogy ez számomra elfogadhatatlan, munkámat a mozgalomban fölöslegesnek érzem” – idézte szavait az Alfahír.

via magyarhang.org