Kovács Zoltán szerint „internacionalista boszorkányüldözés” zajlik Trócsányi László ellen

Kovács Zoltán szerint „internacionalista boszorkányüldözés” zajlik Trócsányi László ellen

2019. szeptember 29. - 09:40

 

További gyöngyszemek az államtitkár Vasárnapi Újságnak adott interjújából: „bosszúhadjárat", „koncepciós eljárás", „rágalmazás, lejáratás", „mondvacsinált okok", „kommunista idők", „bevándorláspárti többség". Arról nem esett szó, hogy az EP szakbizottságában felhozott összeférhetetlenség valóban fennáll-e.

Az internacionalista, bevándorláspárti erők bosszúból nem akarják engedni, hogy Trócsányi László személyében olyan ember kerüljön az Európai Bizottságba, aki aktív szerepet játszott Magyarország határainak megvédésben – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kovács Zoltán a korai óra ellenére elemében volt, az interjúban a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos kijelentéseket is túlszárnyalva repkedtek az Európai Parlamentet elítélő jelzők.

Felháborodással szemlélik, ami az EP-ben történik – utalt Kovács arra, hogy a testület jogi szakbizottsága csütörtökön nem támogatta a magyar biztosjelölt keddre tervezett meghallgatását. Az indokok között elsősorban az összeférhetetlenséget emelték ki: Trócsányi elmulasztotta jelezni, hogy kapcsolatba hozható az általa alapított Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával, amely állami megbízásokat is kapott.

Ehhez képest következzék Kovács Zoltán nyilatkozata, pontokba szedve:

  • „Mi azt gondoltuk, hogy az előző Európai Parlament politikai kampányai, boszorkányüldözése és lejárató hadjárata után talán egy belátóbb és valamivel konszolidáltabb időszak következik", ám az EP jogi bizottsága (JURI) gyakorlatilag lábbal tiporja az európai jogot és azt a bosszúhadjáratot folytatja, amelyet a bevándorláspárti parlamenti többség indított Magyarország ellen, amikor összeférhetetlenséget állapít meg Trócsányi László biztosi pozíciójával kapcsolatban.
  • „Koncepciós eljárásban" hurcolták meg a neves, elismert magyar jogászprofesszort, vagyis szerinte nem az összeférhetetlenség a valódi oka annak, hogy a „baloldali bevándorláspárti többség" nekiment Trócsányi Lászlónak az EP-ben.
  • A migrációs válság előtt is látható volt, hogy a magyarországi baloldalnak, szocialistáknak, liberálisoknak semmi sem volt drága, amikor a kormányt kellett támadni. Mondvacsinált okokkal akkor is feljelentéseket tettek az új alaptörvény, a médiatörvény, a sarkalatos törvények és egy sor másik gazdasági, társadalmi intézkedéssel szemben – mondta. „A migrációs válság 2015-ös kirobbanását követően ez csak rosszabb lett" – fogalmazott. A Demokratikus Koalíció eljárása a kommunista időket idézi és annak az internacionalizmusnak a folytatása, amely az '50-es, '60-as, '70-es és '80-as években oly sok kárt okozott Magyarországon.
  • Ha valakinek lett volna kétsége az elmúlt évek történéseivel kapcsolatban, annak is összeállhat a kép a Trócsányi Lászlóval szemben elkövetett „rágalmazás és lejáratás" után: bosszúhadjárat folyik Magyarország ellen a bevándorláspártiak oldaláról.
  • Az internacionalista boszorkányüldözést folytatók nem hagyhatták szó nélkül, hogy Magyarország és Trócsányi László olyan kulcsfontosságú, a bővítésről és a szomszédságpolitikáról szóló portfóliót kaphat, amely az egyik legfontosabb Európa jövője szempontjából. Trócsányi ugyanis élen járt annak a jogi határzárnak a megalkotásában, amelyik a 2015-ben épült kerítéssel és megerősített déli határvédelemmel hatékonnyá tudta tenni a migráció elleni védelmet.
  • A magyar kormány továbbra is kiváló jelöltnek tartja Trócsányi Lászlót, olyan „européer embernek", aki többszörösen bebizonyította: a kontinens jövőjéről alkotott összeurópai képpel megegyező perspektívákat és célokat tud megfogalmazni.

Az EP jogi szakbizottsága hétfőn újra összeül, ám már jelezték, döntésük végleges. A JURI ugyancsak hétfőre ígért írásos indoklást.

via hvg.hu