Kocsis Máté bosszút akar állni

Kocsis Máté bosszút akar állni

2019. július 12. - 08:17

 

Levelet írt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének azután, hogy Molnár levélben tájékoztatta Orbán Viktort arról, hogy az EP szociáldemokrata frakciója nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire. A levélről az MTI számol be.

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Kocsis Máté azt írta Molnár Csabának, hogy az elmúlt évtizedekből nem őriz a politikai emlékezet példát arra, hogy a megszerzett mandátumok arányában betölthető tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna. Szerinte most szembefordultak a választók akaratával, „arcul csapták a magyarok demokratikus döntését, amit az európai parlamenti választáson meghoztak”.

Megjegyezte, hogy a DK „veszélyes vizekre evezett”, mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, akkor

a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk.

Kifejtette: a Fidesz-frakció vezetőjeként nehezen tud majd érvelni azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, hogy „bevándorláspárti” politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót – így Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságát.

via 24.hu