Kész Zoltán

Sok veszítenivaló már nincs

A Veszpresszó is beszámolt arról, hogy dr. Balatincz Péter, ajkai traumatológus nyílt levelet tett közzé azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Tramumatológusok Társasága elhalasztotta az akcióját, ami felhívta volna a politika figyelmét az egyre romló állapotokra. Most a Népszava készített interjút a Magyar Orvosi Kamara Veszprém megyei választó kerületi elnökével, hogy miért nem omlott még össze látványosan a baleseti ellátás.

Élhetőbb várost építenének Sümegen

Portálunk számolt be elsőként arról, hogy július 26-án tizenhat órán keresztül orvosi ügyelet nélkül maradt Sümeg és környéke. Végh László, a város kormánypárti polgármestere az önkormányzati tévében a fideszes kistérségi vezetőre, a szomszédos Csabrendek polgármesterére próbálta hárítani a felelősséget, valamint szankciókkal fenyegette a városban ellátást teljesítő orvosokat. Az orvosok reagálni szerettek volna az elhangzottakra, ezért levélben megkeresték a városi tévé szerkesztőségét, ahonnan azt a választ kapták, hogy jelenleg még arra sincs kapacitásuk, hogy elolvassák a levelet. Kovács Mihályt, az Élhetőbb Városért Egyesület színeiben induló sümegi polgármesterjelöltet kérdeztük az országos hírré duzzadt sümegi ügyről.