Hirdetés

Heller Ágnes emlékpark nyílik a balatonfüredi zsidó temetőben

Heller Ágnes emlékpark nyílik a balatonfüredi zsidó temetőben

2020. június 29. - 06:22
0 komment

 

A filozófus halálának első évfordulója alkalmából emlékkövet állítanak fel.

Forrás: wikimedia

Hirdetés

„Heller Ágnes halálának első évfordulóján, július 19-én, vasárnap 11 órakor a balatonfüredi zsidó temetőben magánszemélyek adományaiból felállított emlékkő és a nevét viselő emlékpark avatására hívjuk barátait és tisztelőit” – mondta a hvg-nek Olti Ferenc, a rendezvény szervezője.

Azt kérte, hogy aki elmegy Balatonfüredre, vigyen egy Heller Ágnesre, a szabadság és a Balaton szerelmesére emlékező mondatot, amelyek a szervezők felolvasnak és megörökítenek.

A Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja tavaly július 19-én hunyt el, miután úszni indult az MTA balatonalmádi üdülőjének strandjáról. Kilencvenéves volt. 

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Hirdetés

Friss hozzászólások