A Fidesz marginalizálódott Európában

A Fidesz marginalizálódott Európában

2019. július 15. - 09:14

 

Új sorozatot indított honlapján a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Az MMM tagjaival, szervezőivel közölnek rövid interjúkat, hogy ezáltal is jobban megismerhetővé váljon a mozgalom. Az első interjú a veszprémi Kész Zoltánnal, az MMM egyik alapítójával és elnökségi tagjával, Veszprém korábbi független országgyűlési képviselőjével készült.

Az MMM társalapítója és elnökségi tagja, Kész Zoltán, 45 éves angoltanár, korábbi sportriporter, a Szabad Piac Alapítvány egyik alapítója és egykori igazgatója, hét angol tankönyv szerzője. A politikába komolyabban a 2015-ös időközi választáskor vágott bele, amikor is Navracsics Tibor megüresedett helyéért szállt harcba függetlenként. Hat párt támogatta, valamint rengeteg civil önkéntes, és óriási meglepetésre sikerült legyőznie a pártállam helyi jelöltjét, a fideszes alpolgármestert, ezzel megtörve a Fidesz kétharmados uralmát. Három évig parlamenti képviselő volt, de 2018-ban nem sikerült ismételnie a túlerővel szemben. Már korábban is volt köze a politikához, amikor 2004-ben Veszprémben a helyi Fidelitast vezette. Ez a kaland azonban csak 8 hónapig tartott. Magát libertáriusként aposztrofálja, ami annyit tesz, hogy erősen szabadpiacpárti, sok tekintetben liberális, de a legtöbb gazdasági kérdésben konzervatívnak tartja magát.

– Hogyan kerültél a mozgalom közelébe, miért és mikor léptél be?

 Márki-Zay Péterrel már az ő választási kampányában kapcsolatba kerültem, majd ő is segített az én kampányomban, így nagy örömmel vettem a hívását, amikor a mozgalom megalakult. Ez egy olyan mozgalom ahol nagyon jól elfér egymás mellett a baloldali és a jobboldali, a konzervatív és a liberális, az ateista és a mélyen vallásos is. Sokan kérdezik, hogy miként tudunk együtt dolgozni, amikor is ennyire különböző közegekből jövünk. Szerintem pont ettől (is) jó ez a csapat. Sokat vitázunk, de törekszünk a kompromisszumra. Mindenki elmondhatja a véleményét, de az elnökségi döntéseknél mindig a többség szava a mérvadó. Volt már arra is példa, hogy leszavaztuk az elnök urat. Tisztelem Márki-Zay Péterben azt is, hogy ő sem akarja a saját világnézetét ránk kényszeríteni. És igen, vannak dolgok, amikben nem értünk egyet. Nekem, aki hiszem, hogy az állam szerepét vissza kell szorítani, nagyon fáj az, hogy az állam uralja a gyerekemet és engem nem tekint felnőttnek. Ezt mutatja a minap megszavazott törvény az alternatív iskolákról.

– Mi a feladatod a mozgalomban?

– A mozgalmon belül hozzám tartozik a külpolitika, a külkapcsolatok, valamint a szövetségi politika egy része. Ezenkívül a Veszprém megyei Kossuth körök koordinátora vagyok, de Veszprém megyén kívül is sok településen segítem a mozgalom aktivistáit.

– Aktuális kérdés: Valóban erodálódik a mozgalom?

– Nem látom a jelét annak, hogy erodálódna. Minden új szervezetnél előfordulhatnak gyerekbetegségek, de ezeket lehet orvosolni, ezekből lehet tanulni, és ha minden problémát közösen, egyetértésben oldunk meg, az a későbbiekben is erősítheti a csapatot. Öröm látni számomra azt, hogy egyre több vidéki településen alakulnak meg a Kossuth körök, lépnek be a mozgalomba aktivisták, valamint számos esetben vagyunk a motorjai az önkormányzati választásra készülő ellenzéki blokknak.

– Mit gondolsz a pillanatnyi politikai helyzetről?

– Az ellenzéknek akkor lesz esélye, ha tényleg végrehajtja azt, amit a választók elvárnak tőle. Azaz ha az egymással való marakodás helyett képesek lesznek az egójukat háttérbe szorítva együtt dolgozni, akkor voksokban és pozíciókban is mérhető sikert érhetnek el. A választói akarat az EP-választáson is rámutatott, hogy nem díjazza a levitézlett és semmitmondó politikusokat, hanem azt várja az ellenzéktől, hogy európai üzenetekkel és megfelelő alázattal szálljon szembe a fél-ázsiai kormánypárttal. Az önkormányzati választási kampányban a Fidesz előreláthatóan meg fogja zsarolni országszerte a települések lakosságát azzal, hogy csak akkor jön pénz, ha a kormánypárt nyer. Ez viszont nem így van. Mivel a Fidesz marginalizálódott a Néppártban, az EU-s pénzek elosztásába is nehezebben szól majd bele. Fontos feladatunk tehát azt megértetni a lakossággal, hogy az EU a tolvajoknak már nem fog pénzt adni, források csak abban az esetben jönnek, ha azokat transzparens módon költik el, s erre egy Fidesz vezette településen nincs esély. Észre kell azt is venni, hogy a Fidesz vezette önkormányzatoknál az a helyzet, hogy a párt polgármesterei nem a lakosokat képviselik a kormányzat felé, hanem az állampárt helytartói.

– Hogyan látod a mozgalom jövőjét?

– Amikor a mozgalom jövőjéről kérdeznek, Magyarország jövőjéről is kérdeznek. Véleményem szerint Márki-Zay Péter azon kevés politikusok közé tartozik, akik értik azt, hogy az ország sorsa nem Budapesten dől el. Sokaknak óriási örömet okozott, hogy hetekig a budapesti előválasztásról szóltak a hírek, de Budapesten kívül van még közel 3200 település. Ezeken a helyeken kell megjelenni, ott kell tudni alternatívát mutatni, hiszen felelősségünk az, hogy ahelyett, hogy Európától várjuk a csodát, mi vigyük el Európát a Fidesz által teljesen elszegényített és függésben lévő falvakba. Nekem egyébként személyes célom, hogy a jelenlegi félfeudális, bolsevik kormányt elkergessük, ezáltal egy szerethető és élhető Magyarországot hagyjunk hátra. A legnagyobb hazaárulást követi el ez a magát jobboldalinak hazudó kormány azzal, hogy perspektíva híján elűzi a gyermekeinket. Az én őseim 300 éve vándoroltak be, és él a család Veszprémben azóta is. Először németajkú svábként, majd asszimilálódott nemzetiségiként, s most teljes magyarként élünk a királynék városában. Szeretném, ha a fiaim is ebben a városban találnák meg a boldogságukat, egy olyan országban, ahol a vallás, a politika és a nemi identitás magánügy, s ahol az állam és a politika nem szól bele a mindennapjainkba.