Felfüggesztették a fideszes Boldog István mentelmi jogát

Felfüggesztették a fideszes Boldog István mentelmi jogát

2020. április 06. - 17:03

 

Boldog már korábban úgy nyilatkozott, a lelkiismerete tiszta. A Ház felfüggesztette a jobbikos Kálló Gergely mentelmi jogát is.

Forrás: Facebook / Boldog István

Az Országgyűlés egyhangúlag, 186 igen szavazattal felfüggesztette Boldog István fideszes képviselő mentelmi jogát, amit Polt Péter legfőbb ügyész indítványozott hivatali vesztegetés elfogadásának, vesztegetés elfogadásának, valamint közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás bűntette miatt, közölte az MTI.

Az ügy azzal függ össze – olvasható a mentelmi bizottság indoklásában –, hogy Boldog István, Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókörzetének országgyűlési képviselője 2015-ben a választókerületében található települések egyes polgármestereit találkozóra hívta, amelyen közeli bizalmasa, munkatársa és kabinetfőnöke társaságában az elkövetkezendő évekre előre meghatározta a polgármestereknek, hogy az általuk képviselt önkormányzatok a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében rendelkezésre álló pénzkeretből mire, mekkora összegben pályázhatnak eredménnyel abban az esetben, ha a polgármesterek a Boldog István által meghatározott feltételeknek eleget tesznek. A parlamenti képviselő e találkozó alkalmával nyilvánvalóvá tette, hogy hivatali helyzetéből fakadóan befolyással bír a pályázatok mikénti elbírálására – írták az ügyészségi indítvány alapján.

Felfüggesztette a parlament 170 igen szavazattal, 13 nem ellenében a jobbikos Kálló Gergely mentelmi jogát is, rongálás vétsége miatt. A mentelmi bizottság előterjesztése szerint 2019. május 24-én este Kálló Gergely három társával közösen Budapest XI. és XII. kerületében festékszóró spray-vel megrongált Fidesz–KDNP-s EP-választási plakátokat összesen 18 közterületi hirdetőoszlopon és 8 hirdetőtáblán. Ezzel 284 ezer forint kárt okoztak a Fidesz–KDNP-nek.

Kálló Gergely a döntés előtt azt mondta a plenáris ülésen: míg a fideszes Simonka György és Boldog István mentelmi jogának felfüggesztésére hónapokat kellett várni, addig esetében csak három hetet. Hozzátette, a dunaújvárosi választás kampányában az ő összes plakátját megrongálták.

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.