Fagyhalál: Százhuszonkettőre nőtt az áldozatok száma szeptember óta

Fagyhalál: Százhuszonkettőre nőtt az áldozatok száma szeptember óta

2020. február 09. - 12:33

 

Húsz nap alatt 27-en fagytak meg. Többségük fűtetlen lakásban hűlt ki – közölte a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap.

Illusztráció: needpix.com

Tavaly március végéig 179-en váltak hypothermia áldozatává. A Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adatai szerint 259-en. A rendszerváltás óta több mint nyolcezer-ötszázan fagytak meg Magyarországon – tájékoztatott az adatokról a Magyar Szociális Fórum.

„A tömeges fagyhalál vétkes politikai mulasztás következménye. Annak tulajdonítható, hogy sorsukra hagynak idős, magányos, beteg, magatehetetlen embereket, pedig a magyar társadalom elöregedése államilag szervezett fokozott törődést követelne meg velük, a kilakoltatottaknak pedig nem biztosítanak lakhatást, hanem azt üzenik nekik, hogy gondoskodjanak magukról, a hideg elől pedig vonuljanak a melegbe" – írja az emberjogi fórum.

Az MSZF szerint egy év alatt meg lehetne szüntetni a hajléktalanságot, megerősíteni az idősek gondozását szolgáló szociális hálót, és ezzel kiküszöbölni a fagyhalál két fő okát: a lakhatás hiányát és az ellátatlanságot, ha megvolna hozzá a politikai akarat. 

via nepszava.hu