Hirdetés

Ezektől a buszjáratoktól kell elbúcsúzni

Ezektől a buszjáratoktól kell elbúcsúzni

2020. május 27. - 09:44

 

A Magyar Nemzet megtudta, hogyan fognak kinézni a „rugalmas járványügyi menetrendek”.

A kép illusztráció

Hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a múlt héten közölte, hogy mivel a járvány miatt változtak az emberek utazási szokásai – sokkal kevesebben használták a tömegközlekedést, mint korábban –, a vonat- és buszközlekedés fokozatos újraindításakor ezt is figyelembe fogják venni. Konkrét javaslatokról nem írtak, de a RegionalBahn.hu korábban úgy értesült, hogy június 6-tól 34 vonalon szüntetik meg a vonatjáratok jelentős részét, több helyett buszok fognak közlekedni.

A szerdai Magyar Nemzetben már az olvasható, hogy az ITM a Volánbusz vezetésétől is „a koronavírus-járvány miatt csökkenő távolsági utasforgalomhoz illeszkedő ideiglenes menetrendeket rendelt meg”, vagyis azt kérte, hogy változtasson és alakítsa át számos viszonylat menetrendjét, szüntessen meg járatokat.

A lap birtokába jutott dokumentum szerint a „rugalmas járványügyi menetrendek” kialakítása során az utazóközönség változó igényei mellett figyelembe veszik az ország közlekedési alapját képező vasúthálózat előnyét és elsőbbségét. Ezekhez igazodva növekszik az autóbuszos közlekedés ráhordó feladata és szerepe. Úgy fogalmaztak, hogy a vasúti fővonalak előző években végrehajtott és jelenleg is folyamatban lévő fejlesztései lehetőséget adnak a párhuzamosan futó távolsági buszjáratok indokoltságának felülvizsgálatára. Az így felszabaduló autóbuszokat a vidéki Magyarország közlekedési lehetőségeinek javítására használják fel.

Konkrét vonalakat is említ a cikk, e szerint megszűnik

  • június 20-tól a Budapest–Kecskemét–Szeged–Szabadka járat, emellett a Budapest–Zalakaros–Nagykanizsa viszonylaton is megszűnnek a buszok, a Zalakarost korábban érintő járatok ráhordó járattá válnak.
  • július 1-jétől a Budapest–Erdőtelek–Sarud–Tiszafüred, a Budapest–Solt–Kalocsa–Jánoshalma, a Budapest–Tatabánya–Oroszlány–Kisbér, a Budapest–Győrszemere–Pápa és a Veszprém–Kisbér–Komárom járat. Ráhordóvá alakul a Budapest–Tápiószentmárton/Szentmártonkáta viszonylat.
  • augusztus 1-jétől a Budapest–Keszthely–Hévíz–Zalaegerszeg járat, miközben a Budapest–Sármellék–Zalaegerszeg–Lenti vonalon négy expresszjárat szűnik meg és alapvetően a határon túli Lendva elérését szolgáló új menetrendi struktúrát kér a megrendelő. Törlik a Budapest–Székesfehérvár–Veszprém–Sárvár–Szombathely és a Budapest–Veszprém–Pápa–Bükfürdő buszjáratot is. Ettől a naptól a Budapest–Székesfehérvár–Tamási busz Székesfehérvár és Tamási között jár majd.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a vasúti közlekedés előnyének fokozottabb érvényesítése ősszel és a következő években is folytatódik. A jelenleg zajló vasúti beruházások, a hatvani és pusztaszabolcsi vonalak felújítása, a dorogi intermodális csomópont átadása után tovább csökkenthető a vonattal párhuzamos buszos kínálat.

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.


 
Hirdetés

Friss hozzászólások