EP-választás: legalább kilenc párt lehet a szavazólapokon

EP-választás: legalább kilenc párt lehet a szavazólapokon

2019. március 07. - 10:56

 

Május 26-ára írta ki Áder János az EP-választást, eredmények viszont – európai okok miatt – csak este 11-re lesznek. A Népszava pedig körbenézett, kik indulhatnak, mekkora lehet májusban az európai értelemben vett szavazólap.

A kép illusztráció

Azt írják, legalább 9 ellenzéki tömörülés lehet a szavazólapokon. A szám azonban tovább nőhet, ha az alig ismert, általában csak a választásokra aktivizálódó tömörülések úgy gondolják, hogy ők is megmérettetik magukat.

A Nemzeti Választási Bizottság a hét elején jelölőszervezetként már nyilvántartásba vette a Jobbikot és a Demokratikus Koalíciót, az induláshoz legalább 20 ezer érvényes ajánlásra van szükség, amit minden bizonnyal megugrik a két, fent említett párt. Ahogy minden bizonyossággal az MSZP–Párbeszéd és az LMP is könnyen összeszedheti az induláshoz szükséges szignókat, a Momentumnak sem lehet ez lehetetlen feladat. De rajthoz állhat a Mi Hazánk és a Liberálisok is, kormányoldalról pedig a Fidesz–KDNP.

Népszava hozzáteszi, a választásra jelentkező pártok száma már most sem kevés. Nyilvántartásba még nem vették őket, de tervezi az indulást az Európai Független-Centrum Párt, a Mi Hazánk Mozgalom, a Liberálisok, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), és a Tea Párt Magyarország is. Ha összegyűjtik az aláírást – a Kutyapárt szinte biztos –, felkerülhetnek a szavazólapra.

„Külön indulunk, a 21 hely, ugye, biztos (ennyi EP-képviselői helye van Magyarországnak), de jó lenne 22 vagy 23.

A 110 százalék körüli eredménnyel elégedettek lennénk” – mondta a lapnak Kovács Gergely, az MKKP társelnöke. A párt listáját Döme Zsuzsanna vezeti majd, az ajánlásokat pedig sokan gyűjtik, 600-an jelentkeztek már „passzivistának”.

Fodor Gábor, a Liberálisok vezetője is azt mondta a lapnak, hosszú ideje, legalább másfél éve azt szorgalmazza, hogy a demokrata, azaz a Jobbik nélküli ellenzék közösen lépjen fel a különböző választásokon. „Ezt képviseltük tavaly is és most is. A Fidesz abnormális, többszöri kétharmadával szemben csak így lehetne küzdeni. De ha már az ellenzék képtelen arra, hogy normálisan együttműködjön, akkor mi is tartjuk magunkat ezekhez a játékszabályokhoz.” A 20 ezer ajánlás összegyűjtését nehéz, de nem lehetetlen feladatnak tartotta.

via hvg.hu