Darabonként 13 milliárd közpénzt tapsolhattak el az Orbánt furikázó luxusrepülőkre

Darabonként 13 milliárd közpénzt tapsolhattak el az Orbánt furikázó luxusrepülőkre

2019. augusztus 12. - 08:19

 

Az elmúlt két évben a Magyar Honvédség két Airbus 319-es és két Falcon 7X repülőgéppel gazdagodott. A kormány következetesen titkolja a honvédségi repülőgép-beszerzések költségeit, azonban a Népszava megnézte a az érintett cég mérlegét, amelyben érdekes adatra lettek figyelmesek.

Forrás: wikipédia

Az első Falcon tavaly augusztusban szállt le némileg váratlanul a kecskeméti katonai repülőtéren, és viszonylag gyors honosítás után a Magyar Honvédség állományába került. Már ekkor lehetett tudni, hogy legalább még egy „futárgép” beszerzését fontolgatja a kormány . A zoom.hu derítette ki, hogy a hiányzó üzleti gép a Honvédelmi Minisztérium egyik cégének a HM EI Zrt. tulajdonában van, és polgári gépként vették nyilvántartásba.

A Népszava a cég mérlegben talált egy 13,7 milliárd forintos tételt – ami az egyik Falcon árára utalhat. Ugyanis a cég által vásárolt áruk készletértéke 2017-ről 2018 végére 15,5 milliárd forintra emelkedett, ami 13,7 milliárddal magasabb a nyitóállománynál. Az elmúlt években ezen a soron rendre pár száz millió forintnyi készletet számoltak el, így a tízmilliárdot jócskán meghaladó növekedés egyik évről a másikra több mint figyelemre méltó. A cég üzleti beszámolójából annyi derül ki, hogy a 13,7 milliárd forintos növekedés – amely pontosan megegyezik egy használt Falcon becsült árával – „kereskedelmi áruügylet” következménye.

A lap hiába kérdezte a minisztériumot, a HM sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesülést a szokásos indoklással: az adatok nem nyilvánosak.

A luxusrepülőnek hadászati képességei nincsenek.

via 24.hu