Átadják a településeknek a négy Balaton-parti kikötőt

Átadják a településeknek a négy Balaton-parti kikötőt

2020. május 23. - 08:43

 

Két hete fogadták el a Bahart reorganizációs tervét, de máris eltérnek ettől: nem értékesítik a négy kijelölt Bahart-létesítményt, hanem inkább átadják a településeknek, írja a Népszava.

A kép illusztráció. Forrás: pixabay.com

A korábbi tervekkel ellentétben nem adja el a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart Zrt.) a balatonkenesei, a csopaki, a balatonudvari és a balatonakali kikötőjét – írta csütörtök esti Facebook-posztjában Kontrát Károly. Az észak-balatoni térség kormánypárti országgyűlési képviselője alig két héttel azután jelentette be, hogy a kikötőket ingyenes használati joggal átadják az érintett településeknek, hogy a Bahart online közgyűlése elfogadta a cég reorganizációs tervét. Ebben még az szerepelt, hogy értékesítik a négy kikötőt, eladnak még két kempinget, szállodát, hajókat, s bérbe adják a vitorláskikötőket.

A tervezetet a Balatoni Szövetség (BSZ), a civilek és a kisebbségi tulajdonos tóparti önkormányzatok sem támogatták, de Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – amely a tavaly augusztusi tőkeemeléssel többségbe került államot képviseli a cégben – megszavazta a változtatásokat. A Nők a Balatonért Egyesület petíciót indított, amelyet kétezer aláírással nyomatékosítva küldenek el a térség országgyűlési képviselőinek, míg a négy, kikötőjét féltő önkormányzat felajánlotta: akár Bahart-részvényeikért cserében is átvennék a kikötőket.

A Balatoni Szövetség még a tervezet elfogadása előtt egyeztetést kezdeményezett az MTÜ-vel, ám akkor erre nem reagált Guller Zoltán, a szervezet vezérigazgatója. Végül csütörtökön találkozott Lombár Gáborral, a BSZ elnökével, s jelezte, sikerül megoldást találni a kikötőkérdésre. – Miután eljöttem, utána szóltak, hogy vélhetően ingyenes használatba kapják majd meg a kikötőket az önkormányzatok – mondta a Népszavának Lombár Gábor.

Lombár Gábor szerint az eredeti elképzelések megváltoztatása egyértelműen a balatoni önkormányzatok közös fellépésének köszönhető.

 

 

 

Az átvett tartalmak hitelességéért, igazságtartalmáért portálunk nem vállal felelősséget.

Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a Veszpresszó álláspontját.

Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.

A pontos és hiteles információk közlésére törekszünk, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállalunk.